Az 56 éves Adolf Hitler koszosan, büdösen ébred fel 2011-ben egy berlini parkban, csaknem hetven év kóma után, majd szép lassan elkezd tájékozódni.

A kerékpárosok golyó lyuggatta sisakot viselnek, tehát még háború van. Sok a török nyelvű újság, vagyis győzött a Berlin–Ankara-tengely. Az emberek ipari módszerrel összepréselt magvakat (müzliszeletet) esznek, vagyis még mindig akadozik a kenyérellátás. Megjegyzi, hogy a jelenkori német alaposabban elkülöníti a szemetet, mint a fajokat, és megállapítja, hogy az országot egy szomorúfűzre emlékeztető dundi asszonyság irányítja. Értetlenül áll azelőtt, hogy a német nép azt tekinti normálisnak, ha a katonák hazatérnek a frontról, ráadásul épen és egészségesen.

A mozaik aztán lassan összeáll, ő pedig szinte pillanatok alatt a legtöbb letöltést és kattintást generáló bulvártermékké, az "őrült YouTube-Hitlerré" növi ki magát. Egyre otthonosabban mozog a 21. század kamerái előtt, hiszen az élő műsor varázsa összekovácsol, "hasonlóan a lövészárokhoz".

Áruba bocsátja őt a showbiznisz egyenruhástul, náci ideológiástul, karlendítésestül, hiszen "világnézet nélkül nincs esélyünk, vagy létjogosultságunk a modern szórakoztatóiparban. A többit elintézi a történelem. Vagy a nézettségi adatok". Csak a "zsidó témát" kell kerülni, mert "az nem vicces".

Timur Vermessel, a Nézd, ki van itt című Hitler-szatíra szerzőjével beszélgettünk.

hvg.hu: Egy nemzet életében igen érzékeny, folytonosan jelen lévő kérdés, hogyan dolgozza fel a történelmi múltat. Szembenéz vele, tabusítja, humorral közelíti meg, vagy éppen bagatellizálja? A Nézd, ki van itt is egyfajta út a terhes hitleri örökség feldolgozására.

Timur Vermes: A múlttal való szembenézés módja generációról generációra változik. Minden katasztrófára igaz, hogy közvetlenül utána nem lehet viccelni vele, mert akkor még gyászolunk, él bennünk a döbbenet és a szörnyűség. Viszont minél több idő telik el, annál inkább lesz része a feldolgozási mechanizmusnak a humor (a fekete humortól kezdve egészen az ostoba viccekig), ami nagyon jó eszköz arra, hogy eltávolítsunk magunktól egy tragédiát.

Fotó: Fülöp Máté

Németország a Hitler okozta trauma feldolgozásában már a humor fázisán is túl van. Merjük akár ostobának, butának, vagy idiótának is tartani. Állandóan jelen van az ország mindennapjaiban, és nincsenek körülötte tabuk. Miközben kabarék és paródiák visszatérő alakja, a különböző hírcsatornák is sokat foglalkoznak vele. Ami mindebből hiányzik, hogy megértsük, valójában hogyan is működött a személyisége.

Ezért szerettem volna egy új, szokatlan megközelítést alkalmazni, melynek köszönhetően lehetőséget kap rá az olvasó, hogy Hitler bőrébe bújjon, és adott esetben még egyet is értsen vele. Megtapasztalhatja, mennyire brutálisan, szörnyen könnyű az ő oldalára állni, és mennyire könnyű lehetett annak idején belecsúszni ebbe a katasztrófába. Erre az élményre pedig a könyv olvasása előtt senki nem számít.

hvg.hu: Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, önnek is bele kellett bújnia egy tömeggyilkos diktátor bőrébe. Mennyire volt ez megterhelő, vagy bonyolult?

T. V.: Meglepően egyszerű volt, hiszen Hitler nem egy összetett személyiség. Van három-négy alapelve, amelyek szerint gondolkodik. Ha mindezt sportnyelven próbáljuk megfogalmazni: a tenisz egyszerűbb, mint a sakk, Hitler bőrébe bújni pedig inkább a teniszre hasonlít, mint a sakkra.

hvg.hu: A karakter felépítésében a mindenki által ismert sztereotípiákra hagyatkozott, vagy mélyebbre nyúlt?

T. V.: Módszeresen jártam el. Elsősorban az volt a kérdés, Hitler hogyan ír. Ehhez el kellett olvasnom a Mein Kampfot, amiből többek között kiderült, hogy teljesen másképp írt, mint ahogy beszélt, illetve hogy szeretett volna műveltebbnek és intelligensebbnek tűnni, mint amilyen valójában volt. Szintén egyértelművé vált, hogy voltak félelmei, sőt bizonyos ponton még ostobának is tarthattam volna.

A következő lépés volt a beszédének és a viselkedésének a feltérképezése, amihez nagyon hasznosak voltak a korabeli filmfelvételek – itt főleg a főhadiszállásán előadott többórás monológokra gondolok. Sokszor úgy kezdett el beszélni, hogy még egyáltalán nem voltak kész gondolatai, ez pedig unalmas és idegesítő tudott lenni.

hvg.hu: Mik voltak azok az alappillérek, amelyek ezt az ön szerint "nem túl bonyolult" személyiséget egyben tartották?

T. V.: Egyrészt a küldetéstudat, Hitler ugyanis a sors küldöttjeként, kiválasztott zseniként tekintett magára. Másrészt, hogy nagyon nagy játékos volt, remekül tudott blöffölni, ettől viszont egy idő után kiszámíthatóvá is vált. A harmadik legfontosabb kulcs pedig az volt, hogy könnyen magával ragadta és maga mellé állította az embereket.

Fotó: Fülöp Máté

hvg.hu: Ez történik a könyvben is. Hitlert a környezete éppúgy nem veszi komolyan, mint ahogy a húszas-harmincas években lenézték őt és a náci ideológia veszélyét. Ennek köszönhetően aztán nagyon gyorsan felemelkedik, de a könyvbéli felemelkedése független az általa képviselt náci ideológiától. A kritika ezért is vetette fel: félő, hogy túl könnyen megbocsátunk neki, és elbagatellizáljuk a problémát.

T. V.: Kérdés, hogy tényleg túl könnyen megbocsátunk-e neki? Ha az olvasó a könyv alapján azt gondolja, hogy Hitler egy kedves ember, és azt mondja, "bocsássunk meg mindent, fátylat a múltra", azt én nem tilthatom meg. De ezzel a gondolatmenettel neki kell tudnia elszámolni.

Általában azt gondoljuk, hogy aki ilyen szörnyűségeket tett, az nyilvánvalóan gonosz és ellenszenves magánemberként is, holott ez nem feltétlenül van így. Ugyanezen logika mentén állíthatjuk azt is, hogy amíg a mi szemszögünkből a náci bűntettek borzalmasak és felfoghatatlanok, Hitler végig azzal mentegeti magát: "Én csak a legjobbat akartam, a rossz dolgok pedig hozzátartoztak ahhoz, hogy elérjem a célom."

hvg.hu: Abban a világban, ahova Hitler bekerül, minden a sikerről, és a siker mérhetőségéről szól. Egy diktátorból csinálnak egy igen provokatív és megosztó, tömegszórakoztatásra alkalmas terméket. Lehet-e másként tekinteni az ezt ábrázoló könyvre, mint provokációra?

T. V.: A téma önmagában véve provokatív, ezzel tisztában voltam az elejétől kezdve, de amikor elkezdtem írni, még az sem volt világos számomra, lesz-e valaki, aki ezt kiadja. Abból indultam ki, ha senki nem veszi meg, legalább jól szórakoztam. Írás közben aztán rájöttem: humorral el lehet érni, hogy az emberek ezzel a témával foglalkozzanak, és megértsék, miért választhatták annak idején Hitlert tömegek. Ezen az áron pedig akár a sebeket is megéri feltépni.

hvg.hu: Abból, ahogyan a Hitler körüli szereplők viszonyulnak az egykori diktátorhoz, egy kissé riasztó társadalomkép is kirajzolódik arról, hogyan engedünk be az életterünkbe, aztán a nagy nyilvánosság elé kétes ideológiákat teljesen kritikátlanul.

T. V.: Mivel a szereplők nem a valódi Hitlert látják, hanem profi parodistának hiszik, amit valóban kritizálhatunk bennük, hogy hagyják: egy ember náci gondolatokat terjesszen, és használja a hozzá fűződő szimbólumokat is. A könyvben senki sem veszi őt komolyan, ahhoz viszont, hogy általánosságban elutasítsák ezt a világnézetet, a könyvbeli figurák nem rendelkeznek elég kiforrott értékrenddel. Ez pedig a legtöbbször így van a valóságban is.

hvg.hu: Ha ebből indulunk ki, felmerül a kérdés, megtörténhet-e újra, hogy egy Hitlerhez hasonló kaliberű despota újra ekkora szerephez jusson, bárhol a világon?

Timur Vermes: Nézd, ki van itt, 340 oldal, Libri, 2013., 3990 forint Fotó: Libri

T. V.: Németországban túl jó dolgunk van ahhoz, hogy ez megismétlődjön. Ez persze azon is múlik, mennyire fontos egy országban az embereknek a demokrácia, az pedig csak akkor derül ki igazán, ha éppen nem megy jól a soruk. Ezzel együtt bármi megtörténhet, nem vagyunk biztonságban, hiszen minden demokráciában létezik a vágy, hogy jöjjön valaki egy egyszerű megoldást kínálva, akit egyszer megválasztunk, aztán mindent megold.

Azt, hogy más országokban ez megtörténhet-e, nehéz megítélni. A mai Európában is akadnak problémás országok és politikusok, de szerencsére nem Hitlerhez hasonló szándékokkal és képességekkel.

Ami Magyarországot illeti, úgy gondolom, jelenleg a kormány kicsit sajátosan kezeli a demokrácia fogalmát, ami pedig külön érdekes, hogy a lakosság ebben partner. A hülyeséget viszont nem lehet betiltani. Örülnék, ha az emberek nem támogatnák ezt az irányt, de ezt nem lehet előírni.

Számomra ugyanakkor az is meglepő, hogy a többi európai ország igen türelmes Magyarországgal szemben, és kivár. Gyors válaszokra lenne szükség. Le kéne fektetni, hogy ezek a játékszabályok, ha pedig te a klub tagja vagy, akkor be is kell őket tartanod. Ha ezt elmulasztod, akkor jön a sárga lap, a piros lap, aztán itt a vége.

hvg.hu: Az édesapja az '56-os forradalom leverése után hagyta el Magyarországot. Milyen azóta a viszonya ezzel az országgal?

T. V.: Az édesapámmal gyakran jártunk ide nyaralni a szocializmus idején, és azóta is mindig pozitív, otthonos érzés tölt el, ha Budapestre jövök. Ha viszont a magyar múltról olvasok 1944-től kezdve, az számomra fájdalmas. Sokkal jobb lenne olyan megható, érzelemmel teli pillanatokkal találkozni, mint amilyen a vasfüggöny lebontása volt. Amit azonban én ma Magyarországban becsülök – a találékony, igényes, értelmes és szórakoztató mentalitás, ami jó kombinációja a fejnek, a szívnek és a konyhának –, azt jelen pillanatban nem tudom felfedezni a politikában.

hvg.hu: Szó van róla, hogy a bestsellerből, amelyet eddig 28 nyelvre fordítottak le, film is készül. Az ön elképzelése szerint ki játszaná Hitlert?

T. V.: Denzel Washington.

Coelho Vermes után kullog

Timur Vermes magyar származású német író és újságíró, aki 2012-es, Nézd, ki van itt című Hitler-szatírájával Németországban már Paulo Coelhot és Ken Folletet is letaszította a trónról. A regény, amelyet már 28 nyelvre lefordítottak, idén szeptemberben jelent meg magyar nyelven is. A regény a 2013-as év legjelentősebb európai könyvsikere, csak Németországban egymillió példány kelt el belőle.