mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Marxista oktatás
Marxista oktatás : EGY BONAPARTISTA ELLENFORRADALOM FORRÁSAI

EGY BONAPARTISTA ELLENFORRADALOM FORRÁSAI

Úgy tűnik „A sztálinizmus forrásai“ című írás (Fáklya XXXIII. 18) anonim szerzője „elvesztette realitásérzékét“. Talán egy kicsit a történelemszemléletével is baj van. Az pedig végképpen nem világos, hogy mit is akart ebben az írásában bizonyítani. Talán azt, hogy a sztálinizmust nem lehet elválasztani a Szovjetunióban folyó szocialista építéstől, hogy a sztálinizmus az orosz marxizmus (általában a marxizmus?) törvényszerű, sorscsapásszerű következménye s egyben lesújtó kritikája?


Néhány kérdést tisztázni kellene. Vajon a realitásérzék elvesztéséről tanúskodik, ha Sztálin ellenforradalmi fordulatáról beszélünk? Ha ellenforradalom alatt csak a „klasszikus“ restaurációs, fehérgárdista, monarchista szervezkedést értjük, akkor persze lehet igy fogalmazni. Csakhogy létezik más típusú ellenforradalom is. Egymástól függetlenül Trockij a sztálinizmust, Nagy Imre a rákosista rendszert nagyon találóan bonapartista elfajulásnak nevezték.


A bonapartizmus az ellenforradalom egy nagyon sajátos formája. Bonaparte Napolčon a forradalom által felszínre vetett fiatal tüzértábornok a forradalom védelme nevében tört egyeduralomra. Kisajátította a forradalom alapeszméjét, ami a francia forradalom esetében a nemzeti érzés volt, azt hódító nacionalizmussá silányította és igy érte el alantas céljait, koronázta magát világuralomra törő monarchává.
 

Sztálin egy más típusú forradalomban járt be megdöbbentően hasonló utat. Úgy látszik a történelem bizonyos fokig mégiscsak ismétli önmagát. Caesar - Napolčon - Sztálin forradalmak vállán felkapaszkodott ellenforradalmak tipikus képviselői. A hasonlóság abban is áll, hogy e nevezett személyiségek súlyos mozgalmon belüli hatalmi harcok győzteseként kerültek hatalomra (triumvirátusok és azok ármányos felszámolása stb.) mint a legjobb szervezők, a legintrikusabbak, legarrogánsabbak, legravaszabbak.
A sztálinizmus ellenforradalmi jellegét erősítik nemzeti sajátosságai - mert bármilyen hihetetlen, ilyenek is vannak.
Az „eredeti“ orosz sztálinizmus a cári birodalom katonai-bürokratikus vonásait újította fel meglepő pontossággal. A rákosi-rendszer Magyarországon a dzsentrivilágot vármegyerendszerével, sógor-komaságával, bornírtságával tette át „proletárdiktatúrába“.
A forradalomból kinövő bonapartista ellenforradalomnak van két figyelemreméltó sajátossága.
Egyfelől a forradalmi frazeológiával képes hatalmas tömegeket megtéveszteni, elsősorban azokat, akik reménykedtek a bonapartista diktátort hatalomra segítő forradalom eredeti céljainak megvalósulásában. Példaként említhetjük a lengyelek várakozását, akik Napolčontól nemzeti függetlenségük kivívását várták. De ugyanezért tekintettek szerte a világban őszinte hittel Sztálinra a „népek atyjára“, akitől nemzeti és szociális felszabadulásukat várták. Sztálin egyik legrettenetesebb bűne, hogy ezeket a tömegeket becsapta, összetörte hitüket, megalázta a szabadságra vágyó népeket a Szovjetunió határain belül és azon kivül is.


Másfelől, az előbbivel szoros összefüggésben, a bonapartista rendszer szörnyűségei miatt érzett jogos haragot és felháborodást megkísérli kihasználni a forradalom által megdöntött rendszer restaurálására törő „szentszövetségi“ ellenforradalom is, amely a bonapartizmus (sztálinizmus) elleni harc jelszavával álcázva magát a forradalom még megmaradt igazi vívmányai ellen tör. Ez is őszinte tömegek mozgalmát tudja maga mögé állítani gondoljunk csak az orosz nép 1812-es honvédő háborújára, vagy a lipcsei Népek Csatájára. Ezek a tömegek sokszor nem veszik észre, hogy a bonapartista zsarnokság elleni jogos harcba szállva a „szentszövetségi“ restauráció eszközévé válhatnak. Ilyen jelenségek megfigyelhetők voltak az 1956-os magyarországi októberi eseményekben is, ahol az antisztálinista nemzeti tömegmozgalom mellett a kapitalista restauráció erői is megjelentek.
E „szentszövetségi“ irányzatnak kedvelt fogása a bonapartizmus tudatos összekeverése a forradalommal. Kétségtelen persze, hogy ehhez a labdát maga a bonapartista ellenforradalom dobja fel, a „szentszövetségi“ csak él a lehetőséggel. Mindamellett a forradalom híveinek, a forradalom örökségét vállalóknak óvakodni kell attól, hogy besétáljanak ebbe a csapdába.
Anonim szerzőnk megalapozatlan eszmetörténeti állításai sajnos e fogalmi csúsztatás malmára hajtják a vizet. Jelentős tömegű elméleti munkát (keleti és nyugati marxisták műveit) hagyott figyelmen kivül, amikor azt írta: Sztálin „cikkeiben és beszédeiben soha nem lépett túl a marxizmus alapvető igazságainak keretén.“ Itt a legkevesebb, hogy a „Rövid tanfolyam“ elképesztő történelemhamisításaira utaljunk.
Tőkei Ferenc magyar, Lucien Sčve francia filozófusok és sokan mások meggyőzően mutatták ki azt a szinte helyrehozhatatlan kárt, amit a sztálini „Dialektikus és történelmi materializmus“, valamint „A nyelvtudomány kérdéseihez“ és más „remekművek“ okoztak a marxista filozófiában.
Sztálin „gazdasági művei“ máig hatóan megbénították a marxista politikai gazdaságtan fejlődését.
Sztálin hatalmi-adminisztratív úton csirájában fojtotta el az ázsiai termelési mód vitáját, elpusztítva Magyar Lajost, a téma egyik legkiválóbb szakértőjét. Helyette „megajándékozta a világot“ egy primitív, lineáris formációfejlődési elmélettel.
Mint gyakorló politikai gazdaságtan oktató, nap mint nap tapasztalom, hogy a sztálini pszeudomarxizmus milyen rettenetesen mélyen behatolt a köztudatba, mint az „igazi marxizmus“.
Az anonim szerzőnek abban némileg igaza van, hogy Sztálinnak a „szocializmusról vallott nézetei az akkori idők tipikus marxista elképzelései voltak.“ Csak hát, nem mindegy, hogy éppen melyek azok az „akkori idők“. A forradalom előtt és alatt, a hadikommunizmus időszakában Sztálin félművelt autodidaktaként csipegette fel - és laposította el - elvtársai (Buharin, Kámenyev és a többiek) marxista műveltségének legkönnyebben elsajátítható elemeit, köztük az egyenlősítő, messianisztikus tévedéseket is. Később azonban, meghódítva a hatalom egyre magasabb csúcsait, úgy alakította az ideológiát, hogy egyre inkább a korabeli tipikus marxista elképzelésekké csak Sztálinnak a szocializmusról vallott nézetei válhattak.

Igy azután nem egészen érthető anonim szerzőnk könnyedsége, amivel csak mintegy mellékesen említi meg, hogy Buharin egészen mást vallott a 20-as években, mint 1918-ban. Pedig éppen itt rejtőzik a sztálini bonapartista ellenforradalom szubjektív lényege: míg a „régi lenini gárda“ legtöbb tagja, éppen műveltsége révén, képes volt korábbi nézeteit önkritikusan felülvizsgálni, addig a félművelt diktátor - bár nézeteit meglehetősen gyakran váltogatta - képtelen volt bármilyen önkritikára, és minden taktikai indítékú pálfordulását a legigazibb marxizmus alkotó, ámde logikus továbbfejlesztésének állította be, s hatalmi úton az egyedül érvényes igazság rangjára emelte. Ezt tette Buharin, Trockij és mások antimarxista tévedéseivel is, amiket a legtöbb esetben akkor sajátított el és állított be úgy, mint a marxista elmélet és gyakorlat legújabb zseniális eredményét, amikor az igazi szerzők már túlléptek rajtuk, felismerve azok téves voltát. Ez a „fáziseltérés“ a legtöbb esetben az eredeti szerző sorsának megpecsételődését vonta magaután.


Mi tehát a sztálinizmus, e bonapartista ellenforradalom, forrása? Semmi esetre sem a marxizmus oroszországi alkalmazása. Sokkal inkább egy kikerülhetetlennek tűnő történelmi paradoxon, amelyet Lenin - némileg más aspektusból, mint a „leggyengébb láncszem“ elméletét fogalmazta meg: a XX. század elejére az imperializmus permanens válságba, háborúk sorozatába rántotta a világot, Európát, s mindenek előtt Oroszországot. Ez a válság Oroszországban egyre elviselhetetlenebb lett, s igy megteremtette egy politikai forradalom szükségességét, miközben a társadalmi forradalom minimális feltételei sem voltak adottak, sem a gazdaság, sem a kultúra területén. Az orosz polgárság azzal, hogy a februári forradalom után folytatta a háborút, bebizonyította, hogy képtelen a válság megoldására. A forradalmasodott tömegek számára lényegében csak a bolsevikok kínáltak elfogadható megoldást: a háború azonnali befejezését és a földosztást.
A megszerzett hatalom birtokában azonban a bolsevikok egy végzetes tévedést követtek el. Teljesen félreértelmezték Marx tanítását „a kisajátítók kisajátításáról“, azt hitték, hogy a forradalom feladata a tőke és vele együtt az árutermelés felszámolása, holott a rendkivűl elmaradott oroszországi viszonyok között a feladat éppen a tőke felszabadítása lett volna az Oroszországban különösen parazita magántulajdon uralma alól. Azé a tőkéjé, amely Marx szerint nem tud meglenni anélkül, hogy ne forradalmasítsa állandóan a termelőerőket, s amely Oroszországban még messze volt attól, hogy önmaga korlátjává váljon.
A lenini gárda a NEP-ben ugyan rátalált a forradalom helyes pályára állításának egy igen biztató útjára, de a polgárháború igen nehezen felszámolható anyagi és erkölcsi következményei, a középeurópai, sok esetben fasizmusba torkolló, ellenforradalmak fenyegetése, s nem utolsó sorban a Lenin betegsége és korai halála után kibontakozó hatalmi harc a bolsevik vezérkarban, egyszerre egyengették a szívósan hatalomra törő Sztálin „brumaire tizennyolcadikája“ előtt az utat.
A hatalom részleges birtokában Sztálin a hadikommunizmus fenti tévedésen alapuló, Buharin, Trockij, Preobrazsenszkij és mások által korábban kidolgozott elméletére támaszkodva, megalkotta az adminisztratív-tervutasításos gazdaságirányitási rendszert, amelyet a szintén általa kiépített bürokratikus apparátus kiválóan kézben tudott tartani, és amellyel látszólag hatékonyan pótolni lehetett a tőke fent emlitett modernizációs szerepét. Ehhez szükség volt hatalmas mennyiségű centralizált munkaerőre, amit a falu kollektivizálása és a GULAG szállítottak.

A kezdeti látványos eredmények sok becsületes kommunista éleslátását elhomályosították. Anonim szerzőnk idevágó fejtegetései nagyrészt helytállóak. Abban is feltétlenül igaza van, hogy a sztálinizmus nem csupán és nem elsősorban Sztálin személyiségéből származtatható. Lukács György teljes joggal kifogásolta magát a „személyi kultusz“ fogalmát. De nincs igaza az anonim szerzőnek, amikor tagadja a sztálinizmus ellenforradalmi jellegét.
Magának a forradalomnak az okolása e jelenség kialakulásáért nem jogosabb, mintha egy beteg ember saját anyját okolná betegségéért, hiszen ha az anyja nem hozta volna őt világra, akkor beteg se lehetne.
Budapest,1989. október 4-én

(megjelent: Fáklya)

Szerkesztő megjegyzése. Lenin még életében felfigyelt a forradalmi átmenet , és nemcsak a szovjet állam bürokratikus – szélsőbalos torzulására, és utolsó írásaiban Sztálin leváltását javasolta. A sztálinizmus antimarxista emlőn nevelkedettek a mai napig nem képesek megérteni, hogy   " a szocializmus" még sehol a világon nem születtet meg marxi mércével mérve, és egy kezdetleges eltorzult forradalmi átmeneti rendszert  titulálnak „a szocializmusuként”, amelyben még bőven megvoltak a kapitalizmus elemei is..  Az már csak hab a tortán, hogy a tőkés restaurátorok még rá is tesznek erre egy lapáttal. Olybá tűnik hogy” Sztálin továrisnak” megvannak a jobboldali tanítványai is. Bár nandrás bonapartista elfajulásnak nevezi, de ahogy Lenin kifejtetet, ez a baloldaliság/szélsőbal/ nem csupán gyermekbetegsége maradt a kommunizmusnak mint mozgalomnak, és születésben lévő elemeinek, de akutt időskori gyógyíthatatlannak tűnő   is. Ugyanakkor Sztálin a téves antimarxista történelmi korszakolás alapzatán Marxal ellentétben "a szocializmust" árutemelővé léptette elő 1952-bn  megjelent tankönyvében, holott a valóságban még létezettt az átmenet a kapitalizmusról a kommunizmus alsó szakaszára azaz a szocilizmusra.Ez ugye már azt jelenti elvileg, hogy Sztálin jobboldali revizionistává lépett elő, és a reforkommuinistáknak elméleti alapot adott lényegében még Hruscsov előtt.Magyrországon persze még ekkor" Rákosi pajtás" hívei országoltak, legefeljebb az MDP-én belül már megindult az ideológiai harc, és az utódlásért .

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!