mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Marxista oktatás
Marxista oktatás : Még egyszer a bérmunkás lélektanához-Korunk 1931 Október

Még egyszer a bérmunkás lélektanához-Korunk 1931 Október

A világgazdasági krizis sohse látott méreteket ölt. Az ijesztő arányú munkanélküliség, a legkülönbözőbb gazdasági vállalkozások egyik napról a másikra való összeomlása, az európai középosztályok rohamos balratolódása, a bankösszeomlások, stb. stb. mindennél világosabban mutatják, hogy az ember tehetetlen báb a gazdasági erők játékában s helyzetben, mentalitásban szükségszerűen arra tolódik, amerre a gazdasági erők mozgatják. Viszont az is világos, hogy a megoldás nem következhet be a részletjelenségek likvidálásán, az egyéni problémák megoldásán keresztül. A hiba az alapban van.

 


Totis Béla értekezése (a Korunk szeptemberi számában) két fő hibába esik: 1. összetéveszti az okot az okozattal; a már eredményként előálló jelenségeket veszi mozgatóerőnek, 2. ebből következőleg az embert elsősorban, mint lélektani jelenséget állitja be, ami azonos azzal, hogy a fennálló problémákat lélektani uton lehet likvidálni. Ez azonban a dolgok gyökerének teljes eltakarását jelenti. Különben pedig: — Helyre kell igazítanunk azt a történelmi tévedését, hogy a „vágyaikból fakadt, az embereknek az a törekvése, hogy közösségbe egyesüljenek”. Az ember azért tömörült közösségbe mert egyedül elpusztult volna.

A termelőeszközök fejlődésével a horda, termelő közösséggé, társadalommá alakult s így a létért való harc az ember életében a termelés formáját öltötte magára. Az egy bizonyos formájú termelésre épült társadalom viszont, mert az ember csak a termelésben tud elhelyezkedni és szükségletei kielégítésének módját a rendszer szabja meg, olyan milyenségű vágyat, fogalmat, gondolatot hoz létre az egyénben, amilyenre a rendszernek szüksége van. A vágy csak látszólag egy mindentől független adottság. A vágy egésze már jelentkezése pillanatában magában foglalja a rendszer lehetőségeit, követelményeit vagy a rendszer egyénre irányuló elnyomásának következményeit. Az egyéni vágy és a társadalom összeütközése abból adódik, hogy a társadalom nem az összesség, hanem egy kisebbség érdekét tartja szem előtt. A rendszer által kitermelt törekvéseket érvényesülni hagyja mindaddig, amíg érdekeit nem veszélyeztetik, ezentúl azonban könyörtelenül fellép ellenük; másrészt úgy teremti meg saját ellenmondását, hogy az összesség érdekét alárendelve egy kisebbség érdekének, nem adja meg emezek számára szükségleteik kielégítésének lehetőségét.

Nem a civilizációval és a kulturával, hanem az osztályok kialakulásával, megszilárdulásával és a kizsákmányolás fokozódásával növekszenek az akadályok. Az egyéni vágy és a társadalom csak az osztálytársadalomban ütköznek össze szükségszerűen. A konfliktusok az egyén harcát jelzik a rendszer ellen. Az egyéni vágyat a rendszer és az egyén kölcsönhatása determinálja. Nincsenek tehát önnemző adottságok. Az egyén társadalmi produktum.

 

Mindez a történelmi materializmus tanítása, mely épp azzal az évezredes elmélettel helyezkedik szembe, ami szerint mindennek, ami az egyéni, vagy a társadalmi életben történik az emberi vágy és törekvés az elsődleges mozgatóereje s így ezek orvoslását az egyén megváltoztatásában kell keresni. Ám a történelmi materializmus rámutatott arra, hogy a bajokat bárhogyan is igyekeztek az egyén megváltoztatásán keresztül orvosolni, azok valamilyen formában újra felütötték a fejüket, mert az egyéni törekvések és cselekedetek csak következmények és azt jelzik, ahogy az egyén a termelésben elfoglalt helyénél (osztályhelyzeténél) fogva a társadalomra visszahat. Ha tehát a bajokat orvosolni akarjuk, az okot kell megszüntetni s ezzel megszűnik az okozat is. Az egyéni és társadalmi élet bajait csak a rendszer megváltoztatásával lehet kiküszöbölni.

 

Ami pedig az egyén nemi célját behelyettesítő munkát illeti, az előbbiek alapján világos, hogy a munka alapja, feltétele annak, hogy az egyén egyáltalán exisztálhasson és szükségleteit kielégíthesse. A termelés formáját magára öltő munka az, ami a vágyat irányítja és nem fordítva. Hogy a munka visszahat az emberre, az bizonyos, csakhogy nem abból a szempontból, hogy kielégíti-e, vagy sem lelkileg. Hiszen éppen annak, amit Totis Béla „holt anyaggal” való dolgozásnak nevez, annak a munkának és a termelőnek kölcsönhatása teszi ki az emberiség fejlődését. Éppen „a holt anyagon” keresztül történt meg és történik a világ átformálása. A munka megválasztásánál csak igen kivételes esetekben jöhet a világra való hatás célja számításba. A nagy többségnél, legyen az orvos, kapitalista, hivatalnok, bérmunkás, kisiparos, stb. az számit, hogy hogyan biztosítja a létfentartását, esetleg magasabb profitját hogyan elégítheti ki.

 A munkásnál éppen úgy, mint az intellektuelnél előfordulhat, hogy szivesebben választja ezt a szakmát, mint amazt, de nagy általánosságban a munkakör megválasztását a kereseti lehetőségek szabják meg mindkettőnél. A pénzért robotoló orvos, ügyvéd, hivatalnok, stb. éppen olyan mechanikusan kényszerül a munkáját végezni, éppen úgy holt anyaggal dolgozik, mint a munkás. Ennélfogva a bérmunkásnak nincs egy speciális lélektana. A társadalom megoszlik dolgozókra és dolgoztatókra. A dolgozók, akik az elnyomást érzik, oppozíciós álláspontot foglalnak el. Ezek között vannak, akik meneküléssel keresnek kiutat, itt szerepe juthat a lélektannak, viszont azok, akik a reális gazdasági és osztálytársadalmi adottságokkal néznek szembe, azok egy más társadalom felépítéséért folytatnak harcot.

Ez azonban nem valami elfojtott, hanem igenis tudatos célért folyik: a gazdasági alap megváltoztatásáért. Az osztályharc nem a bérmunkás lélektani problémáival születik. A történelmet osztályharcok teszik és ez mindig egy gazdasági és politikai felszabadulásért folyt. Eszerint az osztályharc egyrészt a létért való harc egyik megnyilvánulási formája, aminek gazdaságiak az okai, másrészt az osztályharc nem valamely egyedülálló egyén hadakozása, hanem egy egész osztálynak a maga érdekében egy másik osztállyal vivott harca. Ebben sem a bérmunkás nem állhat egyedül, sem az intellektuelnek nem juthat más szerepe, mint a munkásnak: mind a kettő számára a harcot jelenti a felszabadulásért. (Kolozsvár
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!