EGY ’56-OS RÉSZTVEVŐ LEVELE
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tagja voltam 1956 októberében egy fontos szerepet játszó forradalmi bizottságnak. Együttműködtünk a diákokkal és a Műszaki Egyetem forradalmi bizottságával. Ott voltunk az október 23-i Bem téri diákgyűlésen.
Sok fontos eseménynek voltam részese, aminek nyomán beláttam az események lénye-gébe, sőt fontos vonatkozásokban az események hátterébe is.
2005 októberében egy társadalmi szervezet megkért, írjam le az októberi eseményekről a fontosabb tapasztalataimat. Ezért 2005 október 22-én megírtam „Feljegyzés az 1956 októberi események néhány tapasztalatáról” címmel a 11 oldalas feljegyzésemet. Ennek egy példánya a Hadtörténelmi Levéltár és Irattárban (Budapest I. ker. Kapisztrán tér 2-4 sz.) Lev. –817/2006 nyilvántartási szám alatt található. Akit a feljegyzés érdekel, ott teljes terjedelmében olvashat-ja, abban sok fontos részletet talál, sőt, másolat is kérhető róla.
Állami ünnepként szervezik ’56 évfordulóját, pedig az a magyar népnek nem ünnepe, hanem tragédiája.
Önkéntelenül is felmerül néhány alapvető kérdés, mely tisztázásra vár.
1. Az 1956 októberi eseményeknek nem a tények alapján történő tudományos feldol-gozása folyik, hanem propaganda jellegű magyarázása és ünneplése, a valódi tények semmibe vételével, a történelem tudatos meghamisításával és szándékos hazugsá-gokkal teletűzdelve.
2. Sajnálatos dolog, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, mely igényt tart arra, hogy Tudományos Akadémiának tekintsék, nem lép fel a hamisítások és hazugságok ellen, hanem maga is a hamisítók sorába áll és olyanokat magyaráznak amit maguk is tudnak, hogy nem úgy van.
3. Fel kell tenni a kérdést, milyen emberek, milyen magyar emberek azok, akik ünneplik azt, amikor a magyarok egy kisebb csoportja, semmibe véve a törvényes rendet és a lakosság nyugalmát, utcai erőszakot alkalmazva, saját hazájában tör, zúz, rombol, pusztít, gyújtogat, egy kis csoport (feltéve ha magyar volt) fegyvert ragad és öli a másik magyart azért, hogy magához ragadja a hatalmat? A hatalomért öli a másik magyart.
4. Miért tagadják le, hogy kik és miért kezdték a fegyveres harcot október 23-án dél-után a Magyar Rádió ostromával? Miért tagadják, hogy a fegyveres támadás terve már hetekkel előtte elő volt készítve, ki volt dolgozva, csak a diákok erről nem tud-tak semmit sem, őket csak álcázásnak és fedezéknek használták. A fegyveres táma-dás eleve a rendszer megdöntésére lett szervezve.
5. A Bem téri gyűlés békés tüntetés volt. A diákok nem is akartak fegyveres harcot. A fegyveres harcot titokban a nyugati hatalmak szervezték, az illegálisan Magyarorszá-gon tartózkodó, a királyi vár alatti pincékben rejtőzködő NATO megbízottak útján. Mintegy 2000 fegyverest készítettek elő a fegyveres támadásra. Ők adták ki a tűzpa-rancsot is. Miért nem mondják meg az igazat? Miért akarják a fegyvereket a diákok kezébe adni mindenáron, amikor azok nem is akartak fegyveres harcot?
6. Miért állítják, hogy ’56 az egész magyar nép egységes felkelése volt, amikor ez nem igaz? A lakosságnak csak egy elenyésző kisebb része, alig néhány százaléka vett benne részt. A lakosság zöme nem vett benne részt, sőt ma sem vallja magáénak. Ma csak a hatalom akarja hatalmi eszközökkel a lakosságra kényszeríteni ennek ünneplé-sét.
7. Az októberi események nem forradalom, hanem felkelés. A forradalomnak egészen más kritériumai vannak. Felkeléssé is csak azért vált, mert a nyugati hatalmak az elé-gedetlen tömeg mögé bújva, úgy, hogy az nem is tudott róla, eleve fegyveres táma-dást indítottak a rendszer megdöntésére, a hatalom megszerzésére.
8. Az esemény nem szabadságharc, hanem polgárháború, ahol egyik magyar kezdte ölni a másik magyart.
9. Miért nem az igazat mondják????
Budapest, 2006. október 10.
Szabó Lajos
Budapest
Cím a szerkesztőségben
|