A puccsisták, akik katonai és rendőri egyenruhákba öltöztek, dél felé nyomultak be a kancellári hivatalba és az osztrák rádióstúdióba. A felkelők a rádióban hírül adták Dollfuss (meg nem történt) lemondását, s előzetes megbeszélésük szerint ez a bejelentés robbantotta ki egész Ausztriában a felkelést.
 
Dollfussra menekülés közben rálőttek, s a kancellár a délután folyamán belehalt sérüléseibe. A rendőrség a rádió épületében legyűrte a nemzetiszocialistákat. Tárgyalások után a puccsisták este felé kiürítették a kancellári hivatalt, és megadták magukat. A következő napok folyamán a kormány a szövetségi tartományokban is felszámolta a felkeléseket, amelyet egy feltevés szerint maga Hitler tervezhette meg.
 
  
Az ausztriai helyzetet évek óta gazdasági válság, a munkanélküliek nagy száma, a munkásmozgalom aktivitása, a Köztársasági Védőszövetség (Schutzbund, az osztrák szociáldemokraták fegyveres szervezete) és a tekintélyelvi jobboldali Heimwehr, valamint a nemzetiszocialisták terrorakciói jellemezték.
 
Az 1932 óta hivatalban lévő Dollfuss kancellár a válságot tekintélyelvi rendi államrendszer létrehozásával és a demokratikus elvek háttérbe szorításával kívánta orvosolni. 1933-ban kiiktatta a parlamentet, majd a nemzetiszocialista pártot betiltatta. 1934 februárjában a Heimwehrhez közel álló kormány és a diktatórikus politikát elutasító szociáldemokraták között kiéleződtek a feszültségek.
 
Február 12-én a Köztársasági Védőszövetség a munkásotthonok tervszerű átkutatására lövésekkel választolt. A felkelés Bécsből átterjedt Ausztria más részeire. Az ellenállást a szociáldemokrata Otto Bauer és Julius Deutsch vezette, tevékenységük azonban nem volt kellően megszervezve.
 
A kormány Bécsben és az érintett szövetségi tartományokban statáriumot rendelt el, és Bécsben tüzérséget vetett be a felkelőkkel szemben. Délután betiltották az Ausztriai Szociáldemokrata Pártot, február 14-én pedig feloszlatták a szabad szakszervezeteket. A véres harcok február 15-ig elhúzódtak.