mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Antifasiszta-évfordulók
Antifasiszta-évfordulók : A bíróság megtiltotta

A bíróság megtiltotta

Ma.hu  2012.03.08. 19:46

Hitler Mein Kampfjából közölt volna részleteket egy német hetilap Az eljáró müncheni bíróság úgy döntött, nem közölhet részleteket Adolf Hitler náci vezér Mein Kampf (Harcom) című könyvéből a Zeitungszeugen című, történelmi ismeretterjesztéssel foglalkozó német hetilap.


Az ítélet indoklása szerint a tervezett lapszám koncepciója ütközik a szerzői joggal, azon belül pedig az idézés jogával. A hetilap kiadója túlzottan nagy terjedelemben idézne a könyvből, a teljes tartalom mintegy 3 százalékát közölné, a hozzáfűzött szakértői magyarázatok pedig csupán kiegészítenék a Hitler-féle szöveget, holott az idézés joga arra vonatkozik, hogy át lehet ugyan emelni részeket egyik szövegből a másikba, de csak akkor, ha az eljárás célja egy új, önálló mű megalkotása.
   
A Zeitungszeugen tervezett kiadványa így nem fér össze az idézés jogával, hiszen a lapszám révén nem keletkezne saját mondanivalóval rendelkező alkotás, a kiadvány csupán mintegy megismételné Hitler szövegét, a könyvből származó 20-25 oldal lenne a központi elem, amelyet az olvasó akár a kommentárokat teljesen figyelmen kívül hagyva is befogadhat
Peter McGee, a Zeitungszeugen brit kiadójának vezetője azzal érvelt, hogy az idézeteket nem önmagukban, hanem tudományos magyarázatokkal együtt kívánják megjelentetni az ismeretterjesztő hetilapban, ez pedig semmiben nem jelent eltérést a szakkönykiadásban alkalmazott gyakorlattól, a Mein Kampf pedig egyébként is hozzáférhető számos országban legálisan.
   
A vita nem ért véget, mert az ítélet nem jogerős és McGee közölte, hogy fellebbez.
   
Az eljárást a könyv szerzői jogával rendelkező bajor állam kezdeményezte az idén januárban, amikorra a kiadó az érintett lapszámot időzítette. A szerzői jogokkal a náci párt kiadványait gondozó Eher kiadó jogutódjaként rendelkező német szövetségi állam azt indítványozta, hogy tiltsák meg a tervezett lapszám megjelenését. A kiadvány azonban mégis megjelent, már januárban, de a szöveget felismerhetetlenné tették, az olvasók csak az előszót és a kommentárokat tanulmányozhatták.
   
A Zeitungszeugen olvashatatlan könyv címmel megjelent különszáma nem keltett nagyobb feltűnést Németországban, nemigen fogyott a lap és közéleti vita sem alakult ki körülötte, pedig sokan arra számítottak, hogy élénk diskurzus kezdődik majd arról, hogy miként lehet foglalkozni Hitler könyvével a 21. század elején. Az azonban biztosra vehető, hogy a vita előbb-utóbb elindul, mert 70 évvel a Führer halála után lejár a könyv szerzői jogi védettsége, így 2016. január 1-től  mindenki számára elérhetővé válik. A Mein Kampf kiadását egyébként nem tiltják a német törvények, de Bajorország mindeddig elzárkózott az írás közreadásának engedélyezésétől.
 

A Zeitungszeugen - amelynek címe a magyarul kortárs szemtanút jelentő Zeitzeuge kifejezés és az újság jelentésű Zeitung szó összetételéből származik - régi újságokat közöl korhű formában, kivonatosan, magyarázatokkal ellátva. Nem ez az első vitája a bajor állammal, 2009-ben azért pereskedtek, mert a müncheni pénzügyminisztérium lefoglaltatta a lap egyik számát, amelyben náci hecclapokból közöltek részeket. A bíróság a kiadó javára döntött, arra hivatkozva, hogy több mint 70 éve jelentek meg a történelmi ismeretterjesztő hetilapban utánnyomásal közölt újságok, így már nem állnak szerzői jogi védelem alatt.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!