mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Antifasiszta-évfordulók
Antifasiszta-évfordulók : A nemzetiszocializmus portréja.

A nemzetiszocializmus portréja.

Lev D. Trockij :   2012.02.26. 12:35

Elöljáró néhány gondolat.

A történelmi helyzetek, erőviszonyok sohasem azonosak, de napjaink szereplőinek némelyike kísértetiesen emlékeztethet letűnt idők alakjaira, csoportjaira. Különösen figyelemreméltónak tartom szóhasználatában a kispolgárság és a „középosztály/-réteg” előfordulását rendszeresen azonos értelemben. Ez napjaink történéseit figyelve nem elhanyagolható, különösen, ha a jobbratolódás ellenerőit vesszük számba és azt, hogy az eltelt 75 évben a munkásosztály mind számban, mind szervezettségben jelentősen visszaesett. Nem is említve Marx megjegyzését, amely szerint: „ A munkásosztály vagy forradalmi, vagy semmi.” Az alábbiakban – kisebb kihagyásokkal, németből – lefordítottam, talán gondolatébresztőnek is - Trockij alábbi (cca.: 1932-ben írt) cikkét:


A nemzetiszocializmus portréja. 

Hiszik naivan sokan, hogy a király tekintélye a királyból, magából fakad, koronájából, hermelinpalástjából. De a királyi tekintély emberek közötti viszony. Azért király csak a király, mert milliók érdekét és előítéletét tükrözi. Ha ezt a kapcsolatot az események elmossák, marad egy elhasznált úriember lelógó alsó ajakkal. Erről mesélhetne az aki nemrég még

XIII. Alfonsnak nevezte magát.


Az isten és a nép kegyelméből vezér közti különbség az, hogy utóbbi maga kell egyengesse útját, vagy legalább is a körülményeket hozzásegítenie ahhoz, hogy felfedezzék őt. De mégis minden vezér emberek közötti viszony megtestesítője, egyéni ajánlat egy közösségi keresletre. Hitler személyiségéről annál hevesebb vita folyik, mennél inkább személyiségében keresik sikere titkát, holott kevés olyan politikai alakot találni, akiben a személytelen történelmi erők ilyen tömege összpontosulna. Nem minden elkeseredett kispolgárból válhatna Hitler, de egy darabka Hitler mindegyikben benne rejtőzködik.


A német kapitalizmus I. VH. előtti rohamos fejlődése nem egyszerűen felőrölte a középosztályt; miközben egyes rétegeket tönkretett, újakat is teremtett: kézműveseket és szatócsokat a nagyüzemek körül, technikusokat és alkalmazottakat az üzemekben. Csakhogy, amíg számszerűen a középosztály nem fogyatkozott, ( a régi és az új kispolgárság alig kevesebb, mint felét teszi ki a német népességnek), addig önállóságának még árnyékát is elveszítette. A nehézipar és a bankrendszer perifériáján éltek, a kartellek asztaláról hullott morzsákkal táplálkoztak, ideológusaik és teoretikusaik szellemi alamizsnáján tengődtek.


A háborús vereség elrekesztette a német imperializmus útját. A külső dinamika belsővé alakult, a háború átalakult forradalommá. A szociáldemokrácia, amely segítette a Hohenzollerneket  a háború tragikus végkifejletéig, megtiltotta a proletariátusnak, hogy forradalmát végigvihesse.


Míg a régi polgári pártok minden erejüket kiadták, egyidejűleg a munkásság mozgósítóereje is megtört. A háborút követő káosz nem kevésbé érintette súlyosan a kézművest, a szatócsot és az alkalmazottat, mint a munkást. A mezőgazdasági válság a földműveseket tette tönkre.


A középrétegek szétesése nem jelenthette proletarizálódásukat, mert magán a proletariátuson belül is a tartós munkanélküliek óriási serege jött létre. A középrétegek elnyomorodása – fáradságosan leplezve nyakkendővel és műselyem harisnyával – felfalt minden hivatalos hitet, de mindenek előtt a demokratikus parlamentarizmus tanításait.


A pártok nagy száma,  a választások hideg láza, a minisztériumok (hivatalok? ) állandó változása komplikálták a szociális krízist kaleidoszkópikusan terméketlen politikai kombinációk által. A háború, vereség, reparáció, infláció, Ruhrmegszállás, krízis, szükség és megkeseredettség által felfokozott atmoszférában fellázadt a kispolgárság minden olyan párt ellen, amely őt megtévesztette. A kistulajdonosok súlyos frusztrációja, akik az elvagyontalanodásból nem bírtak kiemelkedni, tanult fiaik állás- és kliensnélkülisége, lányaik kérő és stafírung nélkül, mindez rend és kemény kéz után kiált.

A nemzetiszocializmus zászlaját a régi hadsereg alsó- és középrangú tisztjei emelték fel. A kitüntetésekkel ékes al- és középszintű tisztek nem tudták elfogadni, hogy szenvedésüket és hősiességüket  nemcsak hogy ingyen a hazának áldozták, de ők maguk sem lettek jogosultak külön köszönetre; ezért gyűlölték a forradalmat és a proletariátust. Elégedetlenek voltak azzal, hogy a bankárok, gyárosok, miniszterek őket ismét a szerény könyvelői, mérnöki, postai alkalmazotti és népiskolai állásokba küldték- innen a ő „ szocializmus”-uk.  Az Ysernél és Verdun-nél megtanulták magukat és másokat mérlegelni, parancsolni, amely a háttérben levő kisembernek nagyon imponált. Így lettek ezek az emberek vezetők.

Politikai karrierjének kezdetén Hitler talán csak nagy temperamentumával, erős hangjával és magabiztos lelki korlátozottságával tűnt fel. Semmi esetre sem hozott magával kész programot a mozgalomba, hacsak a sértődött katonák bosszúszomját nem számítjuk. Hitler a versaille-i feltételek, a drága élet, az altisztek elismerésének méltánytalan hiányával, a mózeshitü bankárok és újságírók tevékenységének elátkozásával és vádolásával kezdte. Lecsúszott, elszegényedett emberek horzsolásokkal és kék foltokkal mindig találhatók. Ezek mindannyian ököllel az asztalra akartak csapni. Ezt Hitler jobban megértette mint mások. Nem tudta ugyan, hogy a szükség hogy kerül ide. Vádjai hamarosan úgy szóltak, mint egy parancs, mint a kegyetlen sorshoz intézett ima. Halálraítélt osztályok, mint a halálos betegek, sosem fáradnak bele vádjaik újraformálásba és a vigasztalások meghallgatásába. Hitler minden beszéde erre alapul. Szentimentális formátlanságok, a fegyelmezett gondolkodás hiánya, a hiányos olvasottság, - ezek a mínuszok mind plusszá váltak. Ezek adták számára  a lehetőséget, hogy a „Natinalsozialismus” kéregetőzsákjában  az elégedetlenség minden formáját egyesítse a népet arra vezesse, amerre az őt tolja. A kezdet egyéni rögtönzéseiből az agitátor emlékezetében csak az maradt fönn, amely megerősítésre talált. A retorikai akusztika volt az ő politikai gondolatainak gyümölcse. Így alakultak a jelszavak tovább. Így sűrűsödött a program. Így képződött a nyersanyagból a „Fűhrer”.

Mussolini kezdettől fogva jobban tudatában volt a szociális anyagnak, mint Hitler, akihez Metternich rendőrmiszticizmusa közelebb állt, mint Machiavelli politikai algebrája. Mussolini lelkileg vakmerőbb és cinikusabb. Bizonyítéknak legyen elég, hogy a római ateista a vallásnak, szintúgy a rendőrségnek és a jognak csupán szolgál, míg berlini kollégája a római egyház tévedhetetlenségében hisz. Abban az időben, mikor Olaszország mai diktátora Marxot még „mindannyiunk halhatatlan mester”-ének tartotta, megvédte nem minden ügyesség nélkül


azt az elvet, amely a mai társadalom életében első sorban két alapvető osztály egymás elleni hatását látja: a burzsoáziáét és a proletariátusét. Kétségtelenül, írja Mussolini 1914-ben, ezek között több középréteg helyezkedik el,  amely az úgynevezett „emberi kollektívák egyesítő szövetét”  képezi, de „krízishelyzetben ezek a középrétegek saját érdeklődési körüknek és ötleteiknek megfelelően vonzódnak az egyik vagy másik fő osztályhoz”.  Ez egy nagyon fontos általánosítás!

Miként az orvostudomány képes lehet egy beteg meggyógyítására, vagy az egészségest rövid úton sírba tenni, az osztályviszonyok elemzése – amelyet kitalálója eredetileg a proletariátus mozgósítására gondolt ki – megadta Mussolininek, amikor az ellentáborhoz állt, a lehetőséget a középosztály mozgósítására a proletariátus ellen. Hitler elvégezte ugyanezen munkát úgy, hogy az olasz fasizmus metodológiáját a német miszticizmus nyelvére fordította le.


A marxista irodalom máglyái rávilágítottak a nemzetiszocializmus osztálytermészetére. Amíg a nácik csak pártként, és nem államhatalomként tevékenykedtek alig találtak befogadásra a munkásosztályba. Másrészt a nagyburzsoázia – még az is amelyik Hitlert pénzelte – nem tekintette őket saját pártjának. A nemzeti „ébredés” teljes egészében a középosztályra támaszkodott, a nemzet legvisszamaradottabb részére, a történelem nehéz terhére. A politikai művészet a kispolgárság proletárellenességben történő egybeforrasztásában rejlett.   ……


A hitleri hatalommegragadás az ellenforradalom jelzőt sem érdemli meg, hisz a hatalmat az 1918-ban a  munkás- és katonatanácsok élén álló szociáldemokrácia  már visszaadta a burzsoáziának ezzel mintegy megnyitva az ellenforradalom folyamatát. Miként a szocdemek megmentették a burzsoáziát a proletárforradalomtól, hasonló képen mentette meg azt a fasizmus a szociáldemokráciától.   ….


A kispolgárnak ellenszenves a fejlődés gondolata, minthogy az állandóan vele szembe megy. A haladás csak kifizethetetlen adóságokat hozott részére. A nácizmus nem csak a marxizmust, de a darwinizmust is elutasítja. A mozgalom vezérei az „intellektualizmust” nem is annyira  azért  liquidálták, mert maguk csak másod-harmadrangú intellektussal bírtak, hanem mert történelmi szerepük nem engedte meg valamely gondolat végig vitelét.

A kispolgárnak szüksége van egy legfelsőbb hatalomra amely fölötte áll természetnek és történelemnek, felvértezett konkurenciával, inflációval, krízissel, elárverezéssel szemben.

Hitler nemzete a kispolgárság mitológiai árnyképe maga, patetikus őrülete az ezeréves birodalomnak e Földön.  …….


A nemzetet a történelem fölé emelendő segítségül hívták a rasszt. A politika szintjén a rasszizmus egy felfújt, kérkedő változata a sovinizmusnak, üresfejűséggel párosulva. Miként a lecsúszott nemes vigasztalódik ősi származásával, úgy ittasul meg a kispolgárság, fajtája magasabbrendűségének meséjétől.   …..


A személyiség és az osztály – a liberalizmus és a marxizmus – a Gonosz. A Nemzet a Jó.

De a Tulajdon küszöbén ellentétébe csap át ez a filozófia. Csak a személyes tulajdonban van az üdvösség. A nemzeti tulajdon a bolsevizmus szüleménye. Isteníti bár a nemzetet a kispolgár, de ajándékozni neki nem akar semmit. Ellenkezőleg elvárja a nemzettől, hogy őt magát ajándékozza meg birtokkal, amit aztán a munkások és az adóvégrehajtók ellen is megvédelmez.   …..

 

A gazdaságban a nacionalizmus -  minden brutalitása ellenére – tehetetlen antiszemita kitörésekre szorítkozik.  A jelenlegi gazdasági rendszerből a fasiszták elkülönítik a harácsoló-vagy banktőkét  mint a gonosz szellemet;  a zsidó burzsoázia éppen ebben a szférában foglal el jelentős helyet. Míg  a kispolgár meghajlik a kapitalista rend előtt, a profit gonosz szellemét  a hosszú kaftános lengyel zsidó alakjában véli leküzdeni, kinek zsebében gyakorta egy krajcár sincs. A pogrom a faj magasabbrendűségének bizonyítékává válik.  A nácik programja egy eldugott vidéki zsidó krájzleráj választékára emlékeztet.  Mi mindent találni ott alacsony áron és még alacsonyabb minőségben.  A  szabad verseny „boldog” emlékezetét és ködös hagyományát valami stabil rendi társadalomnak.  Álmok a gyarmatbirodalom feltámadásáról és egy zárt gazdaság tévhite. Frázisok visszatérésről a római jogról az ónémetre és az amerikai moratórium támogatásáról,  irigy ellenségesség a villák és autók alakjában jelentkező egyenlőtlenséggel szemben és állati félelem a gallértalan, sapkás munkás alakjában jelentkező egyenlőségtől, tomboló nacionalizmus és félelem a világ hitelezőitől- a nemzetközi politikai gondolatok  mindezen hordaléka  tölti ki az újnémet messianizmus kincsestárát.


A fasizmus megtalálta a politika számára a társadalom söpredékét. ….

Mindazt, amit a társadalom egészséges fejlődése esetén a nemzeti szervezetnek kulturürülékként kellett volna magából kiválasztania, most a száján jön ki; a kapitalista civilizáció kihányja a megemésztetlen barbárságot. Ez a nemzetiszocializmus fiziológiája.


Mind a német, mind az olasz fasizmus a kispolgárság hátán jutott hatalomra, faltörő kosként használva azt a munkásosztály és a demokratikus berendezkedés ellen. Hatalomra kerülve azonban minden egyéb semmint a kispolgárság kormánya. Mussolininek igaza van, a középosztályok nem képesek önálló politikára. Arra hivatottak, hogy nagy krízisek idején a két fő osztály valamelyikének politikáját a végletekig hajtsák. A fasizmusnak sikerült őket a tőke szolgálatába állítani. Az olyan gondolatok, mint a trösztök államosítása valamint „a  munka- és fáradozás nélküli” jövedelemszerzés a hatalomátvételt követően fel sem merültek többé. A német államok partikularizmusa, ami a kispolgári sajátosságokra támaszkodott, helyet adott a központosított rendőrállamnak, ahogy azt a modern kapitalizmus igényli.  …..


A kispolgári illúziókat eközben persze nem hatálytalanították, csak éppen leválasztották a valóságról és formalitásokban oldották fel azokat. Az osztályok egyesítése, békéje a munkaszolgálat félszimbólumában és a munkásünnepnek „a nép javára” történő kisajátításában jelentkezett. A gótbetűk megtartása a latin helyett szimbolikus jóvátétel a világpiac jármával szemben. A nemzetközi – köztük zsidó – bankároktól való függés jottányit sem enyhült, ehelyett betiltották az állatok Talmud előírásai szerinti levágását.  Ha a pokolba vezető út a jó szándékokkal kövezett, akkor a Harmadik Birodalom útjai szimbólumokkal kirakottak. Miközben a kispolgári illúziók programját nyomorult bürokratikus maskarádévá fokozza le a nemzetiszocializmus, saját magát – mint az imperializmus legtisztább megtestesítőjét – a nemzet fölé emeli. ….A programra a nácik hatalomrajutásához volt szükség, de Hitlernek a hatalom egyáltalán nem a program megvalósítására szolgált. …


A fasizmust nem lehet sem megreformálni, sem hatalomátadásra késztetni, csak megbuktatni. Vagy háborúval, vagy forradalommal. …A „szocialista” forradalmat, amelyik a kispolgári tömegeknek a „nemzeti” elengedhetetlen kiegészítésének tűnt, hivatalosan kiátkozták és


felszámolták. Az osztálybéke abban csúcsosodik ki, hogy a gazdagok – külön a kormány által erre kijelölt napon – a szegények javára az elő- és utóételekről lemondanak. A munkanélküliség elleni harc odavezetett, hogy az éhbér felét újra megosztják. Minden egyéb manipulált statisztika. A „tervezett” autarkia a gazdasági szétesés újabb stádiumának bizonyult.


Minél kisebb a náci rendőrállam gazdasági teljesítménye, annál nagyobb erőfeszítéseket kell, tegyen a külpolitikában. Ez teljesen megfelel az agresszív német tőke belső dinamikájának….. Hitlernek nincs más eszköze, mint a belső nehézségeket a külső ellenségre hárítani……


Ha német belső erők nem tartóztatják fel Hitlert időben, úgy Európa néhány éven belül háborúba zuhan.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!