ARS POETICA

N�meth Andornak

K�lt� vagyok - mit �rdekelne
engem a k�lt�szet maga?
Nem volna sz�p, ha �gre kelne
az �ji foly� csillaga.

Az id� lassan elsziv�rog,
nem l�gok a mes�k tej�n,
h�rpintek val�di vil�got,
habz� �ggel a tetej�n.

Sz�p a forr�s - f�r�dni abban!
A nyugalom, a remeg�s
egym�st �leli s k�l a habban
kecsesen okos cseveg�s.

M�s k�lt�k - mi gondom ezekkel?
Mocskolv�n magukat szegyig,
koholt k�pekkel �s szeszekkel
m�meljen m�mort mindegyik.

�n t�ll�pek e mai kocsm�n,
az �rtelemig �s tov�bb!
Szabad �sszel nem adom ocsm�ny
m�don a szolga ostob�t.

Ehess, ihass, �lelhess, alhass!
A mindens�ggel m�rd magad!
Sziszegve se szolg�lok aljas,
nyomor�t� hatalmakat.

Nincs alku - �n hadd legyek boldog!
M�sk�nt ak�rki meggyal�z
s megjel�lnek pirosl� foltok,
elissza nedveim a l�z.

�n nem fogom be p�r�s sz�mat.
A tud�snak teszek panaszt.
R�m tekint, p�rtfog�n, e sz�zad:
r�m gondol, sz�ntv�n, a paraszt;

engem sejd�t a munk�s teste
k�t merev mozdulat k�z�tt;
r�m v�r a mozi el�tt este
suhanc, a rosszul �lt�z�tt.
S hol t�borokba gy�lt bitangok
verseim rendj�t �ld�zik,
f�lindulnak testv�ri tankok
szerted�b�gni r�meit.

�n mondom: M�g nem nagy az ember.
De k�pzeli, h�t szertelen.
Kis�rje k�t sz�l�je szemmel:
a szellem �s a szerelem!

1937. febr. eleje