Felhívás a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése által szervezendő, a szakszervezetek függetlenségének és az ILO konvencióinak védelmét szolgáló találkozóra

Az összes ország szakszervezeteihez,
a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) dolgozói küldötteihez!

Az ILO 100. ülésszakát tartja 2011.jún.1-től 17-ig Genfben. A találkozó olyan időszakban zajlik, amelyet a dolgozók és népek történelmi mobilizációja jellemez, elutasítva, hogy a tőkés kizsákmányoláson alapuló gazdasági rendszer túlélése katasztrófába torkolljon.

A tunéziai nép harca, támaszkodva munkásosztályára, hogy megszüntesse Ben Ali diktátornak az IMF és az EU alá teljes mértékben alárendelt rendszerét; az egyiptomi nép ezt azonnal követő küzdelme; a munkásosztály és az ifjúság jelentős győzelmekkel koronázott társadalmi küzdelme Algériában; és a Közel-Kelet különböző országinak bahreini mintájú megmozdulása a demokráciáért – közvetlen kapcsolatban állnak az ezeket megelőzően győzedelmeskedő sztrájkmozgalmakkal Kínában, s azzal a harccal, melyet a dolgozók az IMF és az EU jogainkat megsemmisítő tevékenysége ellen folytattak az utóbbi időben (Franciaország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Írország) sztrájkokkal és tüntetésekkel.
 
Minden földrészen szembeszállnak a dolgozók és népek a nemzetközi intézmények (Világbank, Valutaaalap, Európai Unió) kezdeményezte politikával, az USA adminisztrációjának a mélységes válságba került gazdasági rendszer megmentésével próbálkozó direktíváit elfogadó kormányokkal.

Magában az Egyesült Államokban is, Wisconsin államban a helyi kormányzó a «krízis» megkövetelte költségvetési megnyirbálások nevében kétségbe vonja a közszolgáltatási szakszervezetek kollektív szerződésekhez fűződő, tehát a szakszervezet létezéshez való jogát. Ez olyan támadás, mely a szakszervezeti mozgalom egészét érinti, csakúgy mint az ILO (különösen a 87., 98. és 151.)  konvencióit. Az állam fővárosában, Madisonban és az USA más városaiban a helyi szakszervezetek és az AFL-CIO felhívására lezajlott tömeges megmozdulások megérdemlik, hogy minden kontinens szakszervezei támogassák.

Ebben a helyzetben a dolgozóknak és szervezeteiknek szükségük van – mint soha ennyire –, hogy az ILO 1919-es mandátumának (melyet a Philadelphiai Nyilatkozat 1949-ben megerősített) megfelelően működjön olyan szervezetként, mely normákat állapít meg, konvenciókat hoz létre a dolgozók jogainak megvédésére a munkáltatók és (közszolgáltatás esetében) a kormányok féktelen kizsákmányolása ellen.

Különösen nyugtalanok vagyunk amiatt, ahogyan az ILO 100. ülésszakát előkészítették. Napirendje a társadalombiztosítás kegyetlen kérdése lesz, s a világ minden táján szigorításokat követelő IMF igazgatója pedig részt fog venni ezen az összejövetelen. Emlékeztetünk arra is, hogy az IMF/ILO 2010. szeptemberi osloi közös nyilatkozata kimondja e két szervezet együttműködését, „a termékeny szociális dialógus központi szerepét, hogy a szükséges konszenzus kialakuljon a válság indította kiigazítási tervekben” és elkötelezte magát «együttműködése folytatására és elmélyítésére avégett, hogy a G 20-ra és közös, a világ fejlődésének szigorúan tartós és kiegyensúlyozott folyamatára támaszkodjon.»

2011. febr. 17-én a «Társadalmi igazság világnapján» a Nemzetközi Munkaügyi Iroda főigazgatója, Juan Somavia ezt nyilatkozta: «Hogy meg lehessen valósítani a méltányos globalizációt, a társadalom és gazdaság újfajta szemléletére van szükségünk, mely az állam, a piacok és a társadalom szerepének kiegyensúlyozott megközelítését összekapcsolja (...).Mit kell tenni, hogy ezt elérjük? A munka világában a szakaszok világosak: (…)
 Az első szakasz magába foglalja «annak felismerését, hogy a munka nem áru(…)». Azonban tagadni, hogy tőkés rendszerben a munka áru lenne, a kizsákmányolás társadalmi vonatkozása tagadását jelenti, mely szerint a dolgozó munkáját kénytelen áruként eladni. A munka áruként eladása a munkásosztály egységének alapja. Ha ezt tagadja valaki, tagadja az osztályharcot is, azt az antagonisztikus ellentmondást, mely a tőke és a munka között áll fenn. Ez a munkásosztály védelmére létrehozott és független szervezeteinek tagadása. Ez az ILO-konvenciók megkérdőjelezése, különösen az 1948-as 87. konvencióé a szakszervezeti szabadságról és szakszervezeti jogok védelméről, valamint az 1949-es 98. konvencióé a szervezkedés szabadságáról és kollektív tárgyalásokról.

Somavia úr szerint a második szakasz célba veszi «a munkahelyteremtést, a makroökonómiai prioritású politika alapvető komponensét ugyanúgy, mint az infláció megfékezését és az állami kiadások egészséges csökkentését». De pontosan az infláció megfékezése és az állami deficit a munkahelyek százezerei megsemmisítésének eredete! 

A harmadik: «olyan tartós szocális védelem megjelenése a költségvetésekben, mely a világon annak 80 %-nyi  embernek, aki ma ezzel nem rendelkezik, tartós szociális védelmet nyújt kezdve az általános szociális védelmi talpkővel.»

Ha a szociális rendszerek általánossá tétele minden országban a dolgozók szükséglete szerint elengedhetetlen, a „társadalombiztosítás talpköve” eszköz, mely megelőzi a munkásmozgalom ereményeképpen létrejött kollektív társadalombiztosítás likvidálását, s amellyel az út megnyílik a magánbiztosítás – a tőkésített megtakarítás – előtt tönkretéve a szolidaritás kritériumait, a társadalom– és betegbiztosítás eredetét.

Az európai országok számára ez az irány csatlakozik a Központi Európai Bank igazgatója, Trichet nyilatkozataihoz,  megerősítve, hogy jelenleg «a legnagyobb hiba lenne a bérek emelése».
A KEB nem az IMF ajánlásai ellenében cselekszik, szükséges lenne tehát jobban, mint valaha arra, hogy az ILO kimondja erről, amit gondol.

Kiindulva a válságból, mely Írországot, Görögországot, Portugáliát sújtja, holnap pedig Spanyolországra, Franciaországra és másokra kerít sort, mi, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése megállapítjuk, hogy ezt az orientációt a nemzetközi intézmények diktálják, élükön az IMF-fel. Ez az irány nem több és nem kevesebb, mint törvényes formájú parancs az autoriter jövedelempolitika bevezetésére a nemzeti államokban, a Maastrichti Szerződés által meghatározott kritériumok integrálása:  nulla %-os infláció, a költségvetési hiány maximalizása 3 %-ban, az államadósság legfeljebb a GDP 60 %-os hiánya.

Minden más ország, főként az ún. feltörekvő országok számára ez az orientáció teljességgel bezárja az összes, a dolgozók szakszervezetei által ellenőrzött struktúrát, a szolidaritás termékét.

A Nemzetközi Egyetértés elutasítja az ILO igazgatójának koncepcióját. Ez az elgondolás a «társadalmi párbeszédet» formálja át az IMF és a Világbank politikájának és «kötelező reformjainak» stratégiai kíséretére, mely reformok a munkaidő és -bér rugalmasságára irányulnak, s a rugalmasabb munkakörülmények által a munkába állítás és elbocsátás árának csökkentésére.
*
*   *
Kedves Elvtársak!

Amikor az állami politika, különösen a szociálpolitika alávettetik a pénzügyi tőke parazita, a termelőerőket pusztító aktív eszközének, a «minősítő ügynökségek» diktátumainak, a korábbiakban sosem látott offenzívával állunk szemben a munkásosztály tőkés kizsákmányolása elleni rezisztenciája termékét, a független szakszervezeteket illetően; a magát az ILO-t is politikájának végrehajtó gépezetévé átalakítandó minőségi lépést tesz az IMF, a Kereskedelmi Világszervezet a dolgozók és szakszervezeteik harcban megszerzett bérei és jogai elleni támadással.

Ez a fajta fejlődés vezet a független szakszervezeti mozgalom eltűnéséhez.

A háború és kizsákmányolás elleni világkonferencián – Algírban, 2010. nov. 27-28-29-én – a munkásmozgalomra és a bérből élők érdekvédelmének feladatát végző szakszervezetekre a tőkés válság keretében ehezedő veszélyről folytatott gazdag vita után elfogadtuk nyilatkozatunkat, melyben kimondjuk:

«Elvetjük a munkásszervezeteknek szánt úgynevezett «általános érdek» nevében tett diktátumot, mellyel el kellene fogadni a «világkormányzat» rendjét, az ún. «szociális párbeszédet», melynek egyedüli funkciója a munkásszervezetek alávetése, integrálása a kormányok és a nemzetközi intézmények terveibe a nemzeti szuverenitás megszüntetésével. Ezt elfogadva saját magukat vetnék alá a diktátumnak és magukat fosztanák meg attól, hogy a dolgozók érdekeit képviseljék. Ismételten megerősítjük, hogy a munkásszervezetek függetlensége a demokráciának, a társadalmi fejlődésnek, a népek szuverenitásának és függetlenségének feltétele.»

Ezt a vitát szeretnénk tovább folytatni és kiszélesíteni Veletek, kedves elvtársak, a szakszervezetetek állásfoglalásának tiszteletben tartása mellett, mert azt gondoljuk, hogy ez a diskurzus szükséges és megkerülhetetlen minden olyan szakszervezet számára, mely a dolgozók érdekeit akarja védeni. Meg vagyunk győződve arról, hogy együtt olyan konklúziót tudunk levonni, mely közös kezdeményezéshez is vezet.

Arra kérünk Benneteket, szóljatok hozzá ehhez a vitához és a szociális védelem témájához.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 100. ülésszaka alkalmával meghívunk Benneteket a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése találkozójára a szakszervezeti függetlenség és az ILO-konvenciók védelmére 2011.jún. 4-én, cím: Genf, Maison des associations, 15 rue des Savoises.

Louisa Hanoune és Daniel Gluckstein, a Nemzetközi Egyetértés koordinátorai;
Abdelmadjid Sidi Saïd, az UGTA főtitkára, Algéria;
Roger Sandri, szakszervezeti felelős (Franciaország);
Patrick Hébert, szakszervezeti felelős (Franciaország).

                                                               
                                                                      TUNÉZIA

Beszélgetés Hacine El Abassival, az UGTT főtitkárhelyettesével

Milyen a társadalom helyzete ma Caïd Essebsi kormánya kinevezésével?

Az bizonyos, hogy a mobilizációnak és a sztrájkoknak nem ugyanakkora a nagysága, mint a forradalom első heteiben, de látjuk, hogy a munkanélküliek munkát reklamálnak, a dolgozók pedig béremelést, státuszt és munkakörülményeik javítását.

Például a Méridien hotel dolgozói közel 3 hónapja folytatják megmozdulásukat, mert munkáltatójuk elutasít minden tárgyalást, sőt a hotelszemélyzet egy részét, közöttük szakszervezeti felelősöket, el is akarja bocsátani. A tuniszi helyhatósági alkalmazottak is megmozdultak a több, mint egy hónapja a kormánnyal kötött egyezmények alkalmazásáért, mely első megmozdulásuk ereményeképpen az időszakos alkalmazottak kinevezését tartalmazza.

A kormány azonban az egyezményt megváltoztatta a hatályos törvény értelmében, mely a kinevezéseket nem engedélyezi. Az ideiglenes köztársasági elnök feladata ennek megsemmisítése és olyan intézkedések meghozatala, melyek a jogi formaságokat meghaladva a hozott egyezségek végrehajtását lehetővé teszik. Ennek híján az ilyen helyzetnek igen veszélyes következményei lehetnek ebben a társadalmi klímában.

Ma megegyeztünk a kormánnyal a helyhatósági időleges dolgozók kinevezése kérdésében. A dolgozók azt mondják – és igazuk van –, hogy látni akarják ezt a hivatalos szöveget.

A közszférában ugyanez a kérdés merül fel az alvállakozásokat illetően.

Amit mi mondunk, az az, hogy a kormánynak kell valódi, a megformált követeléseknek megfelelő intézkedéseket hoznia a státuszokról, bérekről és kielégíteni az elvárásokat, melynek híján felelősségünknek megfelelően rendelkezésre fogunk állni és minden felelősségünket meg is kell ragadnunk.

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com