mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Antifasiszta-évfordulók
Antifasiszta-évfordulók : A hungarizmus

A hungarizmus

A  2013.11.23. 07:58

A hungarizmus 1930 és 1945 között kialakuló szélső jobboldali irányzat. Két fő alak a hungarizmusban
 
Prohászka Ottokárés Szálasi Ferenc. Míg Prohászka székesfehérvári püspök és az eszme megalakítója, Szálasi pedig a Nyilaskereszt párt vezetője és gyakorlatosító. A nagy tévhittel kapcsolatban Szálasi Hitlernek azt mondta, hogy nem engedi a deportálást, a csndőrök és a vasútasok hajtották végre.
 

Eredetileg a hungarizmus a magyar nemzetiszocializmus. Az eszmerendszer a kispolgárságra támadszkodott és a kereszténységet tartotta fontosnak, de a kereszténységet nem engedték a politikába.(Nemzetiszocializmus azért így van, mert a nacionalizmus szocializmus nélkül sovinizmussá fajul, míg a szocializmus nacionalizmus nélkül materalizmussá.) A meggazdagodó zsidó réteg miatt alakult ki, és erősödött meg. Az eszme két fő irányzata ezen velül a konnacionalista és az antiszemita nézetek. Így e 3 alap (kereszténység-nacionalizmus-szocializmus) adja a hungarizmus lényegét.
 
Hungarista pártok:
 
Nemzeti Akarat Pártja: (NAP) (1935.március 1. ? 1937. április 15.) Vezetője: Szálasi. Föloszlatta a Darányi-kormány, Szálasi első letartóztatása alkalmával.
Hungarista Mozgalom (illegalitásban): működött 1937. április 16.-1937. október 23. Rövidítése: HM. Vezetője: Szálasi.
Magyar Nemtezi Szocialista Párt(MNSZP) (1937 október 27.? 1938. február 21.) Ez a párt a Szálasi vezette hungaristákon kívül tömörítette a vitéz Endre László vezette Fajvédő Szocialista Pártot és még nyolc, kisebb nemzetiszocialista pártot. Vezetőség: Szálasi, gróf Széchenyi Lajos, ifj. Balogh István; később Szálasi-Széchenyi. A Darányi-kormány föloszlatta, valamint az egész pártvezetőséget előzetes letartóztatásba helyezte.
Ezután egy hónap illegalitás (HM). Vezetője: Szálasi.
 
Nemzetiszocialista Magyar Párt-Hungarista Mozgalom (NSZMP ? HM) (1938. március 27. ? 1939. február 23.) A Teleki-kormány föloszlatta az 1939-es választások előtt, hogy indulását lehetetlenné tegye- Vezetőség: Szálasi, gróf Széchenyi Lajos, Hubay Kálmán; Szálasi fegyházba kerülése (1938. július 6.) után Hubay.
Ezután egy hónap illegalitás (HM). Vezetője: Hubay.
Nyilaskeresztes Párt (NYKP) működött 1939. mácius 15.? 1942. február 23. Vezetője: Hubay (1940. október 7.-ig), majd a fegyházból való szabadulása után Szálasi.
Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom: (NYKP-HM) (1942 február 24. ? 1944. augusztus 24.) vezetője: Szálasi. A Sztolyay-kormány föloszlatta.
Hungarista Mozgalom (HM) (illegalitásban, 1944. augusztus 24. ? 1944. október 15.között) Vezetője: Szálasi.
Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom: 1944. október 16-ától. A szovjetek uralta területen hivatalos betíltására 1945. február 26-án került sor.
Hungarista Mozgalom (illegalitásban és emigrációban, 1945. május 1.? 1946. március 12. között. Vezetője: Szálasi Ferenc.
 
Szálasi kivégzése után az elsősorban az emigrációban tovább élő Hungarista Mozgalom vezetői a következők voltak: Henney Árpád (1946-1980), Tatár Imre (1980-1995). Ezután a mozgalom élete itthon folytatódik a Győrkös István vezetése alatt működő Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) soraiban, és annak ifjúsági szervezete, a "Vándorsólyom" Hagyományőrző Bajtársi Közösség (VHBK) keretei között, mely 2005-ig "Vándorsólyom" Természetjáró Egyesület néven működött.
Tatár Imre Győrkös Istvánt bízta meg a Hungarista Mozgalom hazai szervezésével. Győrkös a felkérésnek eleget tett, s az óta hivatalosan működö MNA 1995-ben, Tatár Imre halála után átvette a Hungarista Mozgalom kizárólagos vezetését. Eddigre a külföldi Hungarista Mozgalom szórványainak szervezeti, mozgalmi keretei megszűntek a tagság elöregedése, kihalása miatt. 1997-ben, 1998-ban, és 1999-ben látványos megemlékezést szerveztek a Budai Várban, létrehozván a Becsület Napját, mint a katonai hűség és becsület ünnepét. A várból történt kitiltás után ezek helyi megemlékezésekké váltak. 2000-ben a vezetői testület javaslatára megkezdődött a belsö tisztulási folyamat, ami eltávolította soraiból az anglomán bőrfejűeket, és a kitartó, nemzetépítő munkára alkalmatlan egyéneket. Vezetői határozat értelmében a Mozgalom elsődleges feladatává vált a hungarista eszmeiség átdolgozása a XXI. század kihívásaihoz, és az új hungarista elit kinevelése.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!