mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Antifasiszta-évfordulók
Antifasiszta-évfordulók : A zsidó mint szükséges rossz

A zsidó mint szükséges rossz

Iványi György  2012.06.19. 15:38

"Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank,vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön - a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell.
 


 Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."Ezeket a mondatokat az írta, akinek most egymással versengve állítanak szobrot, mellszobrot, emléktáblát Magyarország önkormányzatai. Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz, 1940. október 14-én. Alkalmasint nem sokkal az után, hogy vagy 60 keresztény magyar ember, arisztokraták, tudósok, földbirtokosok, az úri osztály színe java nyílt levélben kérte ki magának a numerus clausust, a zsidóság jelenlétének korlátozását az üzleti, tudományos, kulturális és közéletben. Mondván, nem tekinthetik saját nemzetüket oly tehetségtelennek, hogy mesterséges versenyvédelemre lenne szüksége. Méltóztassanak az utolsó félmondatra figyelni: "mikor még szükségünk van rájuk." Enyhén szólva haszonelvű megközelítése ez a kérdésnek. Mondanám nyerészkedő. Ha antiszemita lennék, amint önmagáról állítja a főméltóságú úr, úgy is mondhatnám: zsidós.
 
 A főméltóságú úr, Magyarország kormányzója mellesleg hazudik. Jó kapcsolatot ápolt, gyakorta találkozott a gazdaság zsidó nagyjaival, Weiss Manfréddal, Aschner Lipóttal, Chorin Ferenccel. A soknemzetiségű monarchia egykori polgáraként pedig - amelyben vidéki kisnemesből az uralkodó szárnysegédjévé, altengernaggyá, a flottafőparancsnokává emelkedhetett - bizonyára tudta, hogy a világ valamennyi országának gazdasági, tudományos,  kulturális elitjében jóval nagyobb a migránsok, a"jöttmentek" aránya, mint a népesség egészében. Azoké a bátor embereké és leszármazottaiké, akik vállalva a vándorlás kockázatát gyűjtötték és hordozták a határokon át az új ismereteket, megtermékenyítve régi és új hazájuk
 kultúráját. Olaszok Franciaországban, franciák Olaszországban, svédek Finnországban, németek a balti államokban, Kelet- és Dél-Európában, kínaiak Indiában, Indokínában és szerte Ázsiában, lengyelek Ukrajnában, indiaiak Afrikában, örmények Törökországban, törökök a Balkánon, a világ minden nációja Angliában és Amerikában, keresztül-kasul.

Az 1948-ig hazátlan nép, a zsidóság, szinte mindenütt.
Növénytermesztés, kohászat, gépgyártás, borászat, építészet, textilgyártás, orvos- és természet tudományok. csak néhány példa a hosszú sorból, mi mindennek a megtelepítésében, fejlesztésében voltak meghatározóak a "jöttmentek". Róma szerzetesei, bajor lovagok, franciák,olaszok, németek, szlávok, zsidók. letelepedtek és lett belőlük magyar iparos, orvos, tudós, birtokos, sőt nemes, arisztokrata. A Baltikumból és Fehéroroszországból bevándorló zsidók hozták magukkal a hegedűt, megtanították játszani rajta a cigányokat - és megszületett a magyar nóta.


No meg Liszt, Bartók, Kodály zenéje.  Így fejlődnek a kultúrák; aki bezárkózik, elhal. Amit mellesleg a magyar állam alapítója is jól tudott. "Gyenge és törékeny az egynyelvű ország." És valamennyi őt követő uralkodó,nemességet, földet adva a hatalmát védő zsoldosoknak,
 letelepedési engedélyt, előjogokat a városok iparosainak.
 
 Hogy miféle szörnyűségek lettek a kormányzó úr "mikor még szükségünk van rájuk" szalon-antiszemitizmusából, tudjuk mindannyian. Azt is, hogy politikája Magyarország összeomlásához, az 1918-ban megszerzett függetlenség újbóli elvesztéséhez, egy teljesítményképtelen, szürke, pusztuló rendszer négy évtizedes regnálásához vezetett.
 
 Szörnyűség ez a levél is, holott - elvtelenül, az antiszemitizmus vörös farkaival tűzdelve, de - óvta volna a magyar kormányt, parlamentet a gonosz ostobaságoktól,amelyeket azok végül mégis elkövetettek. Valakinek – talán Magyarország miniszterelnökének, neki még van valamennyi maradék tekintélye - szólnia kéne a történelmet elfelejtő önkormányzati hölgyeknek és uraknak, ne tegyék. Ne mocskolják be magukat újra, évtizedekre. Mellesleg elriasztva mindenkit, "mikor még szükségünk van rájuk". Nemcsak a "zsidókat". Mindenkit és mindent - tőkét, tudást, tehetséget, szakértelmet - aki és ami nem érezheti magát otthon egy olyan Magyarországon, ahol Horthy Miklósnak szobrokat állítanak.
 
 Iványi György

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!