Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."Ezeket a mondatokat az írta, akinek most egymással versengve állítanak szobrot, mellszobrot, emléktáblát Magyarország önkormányzatai. Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz, 1940. október 14-én. Alkalmasint nem sokkal az után, hogy vagy 60 keresztény magyar ember, arisztokraták, tudósok, földbirtokosok, az úri osztály színe java nyílt levélben kérte ki magának a numerus clausust, a zsidóság jelenlétének korlátozását az üzleti, tudományos, kulturális és közéletben. Mondván, nem tekinthetik saját nemzetüket oly tehetségtelennek, hogy mesterséges versenyvédelemre lenne szüksége. Méltóztassanak az utolsó félmondatra figyelni: "mikor még szükségünk van rájuk." Enyhén szólva haszonelvű megközelítése ez a kérdésnek. Mondanám nyerészkedő. Ha antiszemita lennék, amint önmagáról állítja a főméltóságú úr, úgy is mondhatnám: zsidós.
 
 A főméltóságú úr, Magyarország kormányzója mellesleg hazudik. Jó kapcsolatot ápolt, gyakorta találkozott a gazdaság zsidó nagyjaival, Weiss Manfréddal, Aschner Lipóttal, Chorin Ferenccel. A soknemzetiségű monarchia egykori polgáraként pedig - amelyben vidéki kisnemesből az uralkodó szárnysegédjévé, altengernaggyá, a flottafőparancsnokává emelkedhetett - bizonyára tudta, hogy a világ valamennyi országának gazdasági, tudományos,  kulturális elitjében jóval nagyobb a migránsok, a"jöttmentek" aránya, mint a népesség egészében. Azoké a bátor embereké és leszármazottaiké, akik vállalva a vándorlás kockázatát gyűjtötték és hordozták a határokon át az új ismereteket, megtermékenyítve régi és új hazájuk
 kultúráját. Olaszok Franciaországban, franciák Olaszországban, svédek Finnországban, németek a balti államokban, Kelet- és Dél-Európában, kínaiak Indiában, Indokínában és szerte Ázsiában, lengyelek Ukrajnában, indiaiak Afrikában, örmények Törökországban, törökök a Balkánon, a világ minden nációja Angliában és Amerikában, keresztül-kasul.

Az 1948-ig hazátlan nép, a zsidóság, szinte mindenütt.
Növénytermesztés, kohászat, gépgyártás, borászat, építészet, textilgyártás, orvos- és természet tudományok. csak néhány példa a hosszú sorból, mi mindennek a megtelepítésében, fejlesztésében voltak meghatározóak a "jöttmentek". Róma szerzetesei, bajor lovagok, franciák,olaszok, németek, szlávok, zsidók. letelepedtek és lett belőlük magyar iparos, orvos, tudós, birtokos, sőt nemes, arisztokrata. A Baltikumból és Fehéroroszországból bevándorló zsidók hozták magukkal a hegedűt, megtanították játszani rajta a cigányokat - és megszületett a magyar nóta.

No meg Liszt, Bartók, Kodály zenéje.  Így fejlődnek a kultúrák; aki bezárkózik, elhal. Amit mellesleg a magyar állam alapítója is jól tudott. "Gyenge és törékeny az egynyelvű ország." És valamennyi őt követő uralkodó,nemességet, földet adva a hatalmát védő zsoldosoknak,
 letelepedési engedélyt, előjogokat a városok iparosainak.
 
 Hogy miféle szörnyűségek lettek a kormányzó úr "mikor még szükségünk van rájuk" szalon-antiszemitizmusából, tudjuk mindannyian. Azt is, hogy politikája Magyarország összeomlásához, az 1918-ban megszerzett függetlenség újbóli elvesztéséhez, egy teljesítményképtelen, szürke, pusztuló rendszer négy évtizedes regnálásához vezetett.
 
 Szörnyűség ez a levél is, holott - elvtelenül, az antiszemitizmus vörös farkaival tűzdelve, de - óvta volna a magyar kormányt, parlamentet a gonosz ostobaságoktól,amelyeket azok végül mégis elkövetettek. Valakinek – talán Magyarország miniszterelnökének, neki még van valamennyi maradék tekintélye - szólnia kéne a történelmet elfelejtő önkormányzati hölgyeknek és uraknak, ne tegyék. Ne mocskolják be magukat újra, évtizedekre. Mellesleg elriasztva mindenkit, "mikor még szükségünk van rájuk". Nemcsak a "zsidókat". Mindenkit és mindent - tőkét, tudást, tehetséget, szakértelmet - aki és ami nem érezheti magát otthon egy olyan Magyarországon, ahol Horthy Miklósnak szobrokat állítanak.
 
 Iványi György