Despotizmus-KASZTRENDSZER
Vikipédia 2008.04.10. 16:09
A kaszt a jogok vagy előjogok öröklődésén alapuló, rendkívül zárt társadalmi csoport. Különböző történelmi korokban az egyes társadalmak legfelső, legtöbb előjoggal rendelkező rétege (például arisztokrácia) a kasztra jellemző vonásokat viselt magán, de a társadalom legalávetettebb csoportjai is elkülönülhettek kasztként (például a burakuminok Japánban).
Emellett ismertek olyan kultúrák, amelyekben a társadalom egésze szigorúan elkülönülő kasztokra tagolódott vagy tagolódik (például indiai kasztrendszer). A világ különböző részein meglévő kasztokat egyaránt jellemzi az alacsony társadalmi mobilitás, az endogámia, a meghatározott foglalkozás vagy megélhetési forrás, és a kasztbeliek identitását erősítő vallási, kulturális vagy ideológiai háttér.
A kaszt szó végső soron a ’nem, nemzetség; faj, fajta’ jelentésű portugál casta szóból vált nemzetközi kifejezéssé, s így került be a magyar nyelvbe is.
Történelmének egy bizonyos szakaszán valamennyi kultúrában megjelentek kasztok vagy ahhoz hasonló jellegű társadalmi csoportok: a legtöbb társadalomban szigorúan zárt arisztokrácia mellett külön kasztot képeztek az alávetettek Japánban, Koreában, Jemenben. Fejlett vallási alapú kasztrendszerek ismertek Indiából, Bali szigetéről, Nepálból, Pakisztánból, etnikai alapon szerveződő kasztrendszerek pedig Fekete-Afrika és Latin-Amerika országaiból. Ezek legnevezetesebbike a négy kasztra (szanszkrit szóval varnára) – bráhminokra, ksatrijákra, vaisjákra, sudrákra – és a kaszton kívüliekre tagozódó indiai kasztrendszer.
A "civilizáció" egy összetett társadalomban nem csak a társadalmat magát, hanem egyszersmind annak kultúráját is jellemzi. Minden társadalom eszmék, szokások és művészetek egyedi halmazával, sajátos kultúrával rendelkezik, akár civilizáció, akár nem. A civilizáció szövevényes kultúrát jelöl, írást, művészetet, építészetet, szervezett vallást és összetett szokásokat. A szövevényes kultúra jellegzetessége, hogy hatással van és átterjed más kultúrákra, egyes esetekben asszimilálja őket a civilizációba. Több virágzó civilizáció is széles kulturális hatáskörrel bír számos népet és régiót lefedve. Egyes történészek erre a kiterjedt kulturális hatásra koncentrálva a civilizációkat önálló egységként kezelték. Ezek az elméletek az egyes civilizációkat elsődleges kulturális szimbólumuk köré vonatkoztatták. A civilizációk ezen elméletek alapján nem gazdasági vagy környezeti okok miatt, hanem morális vagy vallási hanyatlás miatt esnek vissza és buknak el.
Az indiai civilizáció: két különálló társadalomból áll. Az Indus-völgyi és a védikus civilizációból.
Indus-völgyi civilizáció: Kr. e. 2800 körül bukkant fel. Nagy városai, mint Mohendzso- Dáró vagy Harappá a várostervezés első ismert jeleit mutatják. Máig megfejtetlen szótagírással rendelkeztek.
Védikus civilizáció: az Indus és a Gangesz völgyeiben Kr. e. 1500 környékén fejlődött ki kezdetben köztársaságok és királyságok formájában. Itt épültek a fejlett Maurja és Gupta birodalmak, kialakult a dzsainizmus, a buddhizmus és a hinduizmus.
A hinduizmus Elő-India ősi "bennszülött" vallása. Hozzá tartozik az Indiai Köztársaság lakosainak közel 83%-a. Élnek hinduk Nepálban, Pakisztánban, Bangladesben, Srí Lankán, Hátsó-Indiában, Indonéziában, (főleg Jáván), Délkelet-Afrikában, Dél-Amerikában és Óceániában is. A világ népességének mintegy 13, 5%-a a hinduizmus követője. A hinduizmus sokistenhivő vallás. Nem vezethető vissza egy alapítóra. Évszázadok során alakult ki belső szellemi erői és a külső körülmények hatására. A fejlődés folyamatossága az a kötelék, amely összetartja. Ezért nevezik vallásukat a hinduk "örök vallásnak". Nincsenek szilárdan rögzített, általános érvényű dogmái, sem pedig egyháza, papi hierarchiája.
Minden hindu hisz az egyetlen, mindent magába foglaló istenségben (Brahman: világszellem, abszolútom, egyetlen örök valóság), az újjászületésben és a megváltásban. Ami a hinduizmust minden más vallástól megkülönbözteti. a kasztrendszer, továbbá egyes állatok például "szent tehén" tisztelete. Nyitott és türelmes más vallások iránt, mindegyiket az üdvösség útjának, az Istenhez jutás lehetőségének tartja. A védikus vallásnak nem voltak konkrét elképzelései a túlvilágról. Nagy jelentőséget tulajdonítottak viszont az áldozatbemutatásnak. A szabályosan bemutatott áldozat kíséretében előterjesztett kéréseket az istenek nem tagadják meg szerintük. Mágikus szertartások segítségével a meghaltak lelkei az égbe emelkednek fel, hogy ott az istenek társaságában éljenek.
Kr. e. 1000 körül az árják-(Árják: magukat kétszer-születetteknek (dvidzsa) nevezték, s ez a három magasabb színtü kasztot(varna-t), jelentette, a bráhmanákat, ksátriákat és vaisjákat, akik a második születésre, a beavatásra „alkalmasak” voltak, szemben a sudrákkal és a még alacsonyabb csoportokkal, amelyek teljesen érzéketlenek voltak a magasabb szellemiség iránt.)- a Gangesz völgyében hódítottak. Megszerezték az indiai szubkontinens északi felét, és ott, mint uralkodó réteg letelepedtek az őslakosok között. A föld addigi tulajdonosai továbbművelhették a földet.
Katonai fölényük tudatában az árják maguknak követelték az uralkodói posztokat. Közülük került ki a király (rádzsa). Kiváltságok illették meg a harcosokat, a köznép összekeveredett és a kétféle papság egyesítése is hamarosan megtörtént. A vezető társadalmi csoportok közötti több évszázados rivalizálás a hatalomért, a papok (brahmanok) előtérbe jutását eredményezte. A társadalmi ranglétra következő fokán a harcosok (ksatriják) állottak, de közülük került ki az uralkodó. Ezután következett a köznép: földművesek, kézművesek, kereskedők (vaisják). Végül a szolgák (sudrák) és a rituális okokból tisztátalannak tartott érinthetetlenek (páriák) jelentették a társadalom alsó régióját.
Ezzel kialakult az indiai társadalom szerkezetének fő váza, a varnarendszer, amelyet át- meg átszőtt az örökletes születési-foglalkoztatási csoportok, a dzsátik rendszere. Indiának ezen " kasztrendszere " a Manu törvényeiben nyert megerősítést. Ezt a gyűjteményt a feltevés szerint a Kr. e. 5. században állították össze. A következő századokban ez lett India társadalmi rendjének kódexe.
Maga a kifejezés a portugál hódítóktól származik, akik 1567-ben említik a hindu társadalom rendkívüli tagoltságát és a rendszert casta-nak hívják. Innen ered aztán az angol caste. A rendszert Manu, hindu pap foglalta 'törvénybe', a rendszer elfogadói, ápolói isteni eredetet tulajdonítanak neki. A törvény születésének időpontja máig vitatott, vannak, akik akár Krisztus előtt 1500-ig visszamennek, mások viszont a szanszkrit versbe foglalt szöveg nyelvi és verstani szerkezetét más szanszkrit írásokkal összevetve Kr. után egy-két évszázadra teszik. Megint más vélemények szerint a ma ismert szöveg, a Dharmashastra egy eltűnt korábbi műre, a Dharma Sutra-ra (Darma Szutra) épül, innen ered a nagy szórás.
A kasztrendszerről elmondható, hogy az általános gazdasági-társadalmi fejlődés legfőbb féke Indiában, a társadalomba mélyen beültette, beitatta az egyenlőtlenség merev gondolkodását, a társadalom döntő többségébe a mások kiszolgálásának szükségszerűségét, mint megtámadhatatlan törvényt, a teljes kitaszítottság elleni küzdelem hiábavalóságának, reménytelenségének hitét, a társadalmi munkamegosztás és immobilitás rideg rendszerét. O'Malley könyvének előszavában a kasztrendszer {(VII. old.) Rabindra Nath Tagore (mi inkább Rabindranath-ként írjuk, pedig a Nath előkelő származást jelez)}, "a hidegvérű elnyomás gigantikus rendszere".
- Tévedés, amikor az érinthetetleneket páriákként emlegetik. A páriák ugyanis csak egy "kasztonkívüli kaszt". Különösen merev a rendszer Dél-Indiában, ahol még a falvak elrendezését is meghatározza, a "osztályok a településen belül elkülönülnek, az 'egyszerű' kaszton kívüliek a falu szélén laknak, és a legalantasabb kasztok, mint például a páriák a falun kívül, a földeken készült kunyhókban élnek". -Az érinthetetlenségen túl létezik a megközelíthetetlenség, amikor az érinthetetleneknek - kasztjaiktól függően - meghatározott távolságot kellett tartaniuk a bráminoktól, illetve a felsőbb osztályokba tartozóktól. -A létra alját képviselő kasztok szerencsétlen tagjai kiáltással vagy csengővel messziről jelzik a jelenlétüket, hogy megállásra késztessék a közeledőt, amíg félre nem húzódnak vagy fel nem másznak a legközelebbi fára. Annyira 'fertőzőknek' tartották őket, hogy egyes vidékeken egyáltalán nem használhatták a bráminok útjait.
Feltétlenül figyelmet érdemel az a tény is, hogy a négy fő társadalmi osztály közötti határok is merevek, azok átlépése is elképzelhetetlen
-Különösen éles a szakadék a három felső osztály és a szudrák között, aminek 'intézményesített' oka van: a három felső osztályba született gyermekek - a katolikusok bérmálási szertartásához hasonlóan - felnőtté avatási, a vallási misztériumokba 'beavatási' procedúrán esnek át, amelynek során 'másodszor születnek' (twice-born) és a bal vállukon függő szent fonalat kapnak, amit örökké viselniük kell. Ez a szertartás és jel élesen elkülöníti őket a szudráktól, akik nem eshetnek át a szertartáson, egyszer születettek és a három felső osztály szolgái maradnak.
-Az idegenek is kaszton kívüliek, két okból biztosan: nem hinduk és nem a négy osztály valamelyikébe születtek. Érthetetlen volt/van például egy külföldről jött üzletember számára, hogy miért ragaszkodnak a magasabb hindu kasztokba tartozók a kora reggeli interjúhoz. Az ok igen egyszerű volt: nem akartak kétszer mosakodni, az idegenl kézfogását a későbbre tett reggeli tisztálkodással mosták le magukról!
A kasztrendszer merevségét és abszurd törvényeit az emberi élet két alapvető történését körülvevő szigorú szabályozás jellemzi legjobban: a házasságot, valamint az étkezést szabályzó rendelkezések. A házasság csak ugyanahhoz a kaszthoz tartozóval köthető. A kaszton belüli házasságkötésnek három alrendszere létezik, amelyek endogámiaként (csoporton belüli házasodási kötelezettség), exogámiaként (nemzetségen vagy csoporton kívüli házasságkötés kötelezettsége) és hipergámiaként írhatók le. A hindu kasztok többsége tudomásom szerint endogám és csak a saját alkasztjához tartozóval köthet házasságot. A exogámia követői, mint például a radzsputok (Radzsasztán állam többsége) éppen ellenkezőleg, a saját alkaszthoz tartozóval nem házasodhatnak, kizárólag a többi alkaszt tagjai között válogatnak a számukra párt a szülők. Az exogám rendszert két csoportra oszthatjuk: gotra exogámiára és sapinda exogámiára. A gotrák olyan társadalmi csoportok, amelyek közös ősöktől erednek. A tagjaik arra törekszenek, hogy isteni ősszülőkig vezessék vissza az eredetüket. A gotra exogámia az endogámiához hasonlóan a saját alkaszton belüli házasságot ír elő, de tiltja az azonos gotrába házasodást, azt a vérfertőzéssel azonos bűnként kezeli. A szapinda exogámia viszont mind apai, mind anyai oldalon meghatározott generációkon belül tiltja a házasságot (hasonlóan a kereszténységhez és az iszlámhoz).
A hipergámia törvényét elfogadó kasztok férfi tagjai alacsonyabb rangú alkasztból is "magukhoz emelhetnek" nőt, a nők viszont kötelesek azonos szintet képviselő, vagy fölötte álló alkasztba tartozó férfival egybekelni. Ha hipergámiát gyakorló kaszthoz tartozó nő mégis alantasabb kasztbélihez megy férjhez, nemcsak maga süllyed abba a kasztba, hanem a szülei is, akiknek kötelességük lett volna megakadályozni ezt az 'erkölcstelenséget', amikor a férfi, ha alacsonyabb szintre házasodik, a nő arra a szintre "rántja le magával". -Fontos, hogy a házasság kötelező minden hindu számára és a lányoknak a pubertás elérése előtt férjhez kellett menniük, igaz, a szülőkkel maradtak, amíg a házaséletre éretté nem váltak. -Ha a szülőknek nem sikerült a lányuknak megfelelő férjet találni a pubertás bekövetkezése előtt, képletesen hozzáadták egy nyílhoz, virághoz vagy fához. Még a prostitúcióra szánt (!) lánygyermekkel is eljátszatták a házassági ceremóniát, a 'férj' ilyenkor egy kés, kard, növény, esetleg imbecil férfi. Volt olyan brámán kaszt, amelyik a holttestet is hozzáadta pénzért erre vállalkozó férfihoz, ha felnőtt lány férjezetlenül hunyt el. -A fiatalkorú házasságot 1929-ben törvényileg betiltották és a korhatárt férfiaknál 18 évben, nőknél 14 évben határozták meg, a helyzet nem sokat változott és mintha nem is lenne ilyen törvény ugyanúgy folytatják a gyermekházasságokat. -Ritka kivételektől eltekintve az ortodox hinduk a házasságot olyan 'szentségnek' tekintik, amiben a nők csak egyszer élhetnek.
Ez pokollá teszi a megözvegyült nők életét, hallottam olyan kasztról is, amelyik kiközösíti az özvegyet (valószínűleg a kötelező önfeláldozás, a szati elmaradása miatt). -Orissza államban özvegy férfi összeházasodhat özvegy nővel. Ha nem az, összeadják fával, amit aztán kivágnak, így szimbolikusan özveggyé téve a férfit. -A házasság 'szentségéből' következően hűséget követel meg a feleségtől. A férfivel szemben elnézőbbek, az 'ágyas' többnyire megengedett, bizonyos elvárások betartása mellett: olyan kasztból kell a szeretőnek származnia, amelyik kaszt tagjaitól a férj tagjai elfogadhatnak vizet, és ha a férfi nem eszik a szerető főztjéből, nem étkezik vele. Azaz nemi érintkezés történik de közös étkezés már nem. -Ha érinthetetlen szeretővel tartott kapcsolatra derült fény, drákói szigorral bűntettek. Mindkettőjüket megvakították és a nő rokonait vagy megölték vagy eladták egy muszlim közösségnek, akik 'exportálták' őket. -A bonyolult és nagyon merev rendszer a házasságra szántak szabályos piacát alakította ki, a kínálaton kívül a kaszt helye, tekintélye és számtalan egyéb tényező árskálát hozott létre, a 'vételár' és az esküvővel járó rendkívül magas kiadások számtalan szegényt hajtott uzsorások markába, akik embertelen kamatok felszámításával és az analfabéta áldozat tudatlanságát kihasználva rabszolgáikká tették a szerencsétleneket és sokszor a családjukat is.
A másik rendkívül fontos előírás-szokás-tabu csoport az étkezéssel függ össze. Pár sorral érintettem a kérdésnek a közelmúltban a hétköznapi életben érzékelhető vonatkozásait az V.2 pontban, most a 'szabályozás' lényeges elemeit kísérlem meg összefoglalni.
Az ortodox hinduk körében az étkezés 'szentség' jelleget visel (8., 103. old.), ennek megfelelően szigorú szabályok veszik körül és előírt rituálé szerint folyik. Különbséget tesznek azonban a vízzel főtt ételek, kaccsi-k (kachchi) és a más módon készített ételek között. A kaccsikra - mint a hinduk mindennapi étrendjének döntő hányadára - vonatkoznak a legszigorúbb előírások. Ha ilyen ételt a család konyháján kívül főznek, rendkívüli alapossággal biztosítják, hogy az 'tiszta' maradjon. Meghatározott területet kerítenek el, azt sárral vagy tehén-ürülékkel (amit a hinduk rendkívüli tisztító-erővel ruháznak fel) kennek be. Erre a területre idegenek nem léphetnek be, érinthetetlenek - európaiak vagy kasztonkívüliek - árnyéka nem vetődhet rá. Ha ez mégis megtörténne, az ételt tisztátalannak tekintik és ki kell dobni. Étkezés előtt az ortodox hindu köteles kezet és lábat mosni (gondoljunk a muzulmánok ima előtti rituáléjára!), derékig le kell vetkőznie, csak a szent fonalat hagyja a felsőtestén. Az étkezésénél nem lehet más jelen, mint a saját házassági törvények által meghatározott köre. Házon kívül csak a saját körébe tartozó vagy brámin szakács által készített ételt fogyaszthat. Szélsőséges eseteket is akadtak, már amikor is.
Más vidékről származó brámin főztjét se merte fogyasztani, lahore-i kollégiumot, ahol száz szakács kezdett sztrájkolni, mert érinthetetlen diákot is kosztoltatni akartak velük. A felgyógyult betegeket taszítottak ki a kasztjukból, mert európaiaktól fogadtak el táplálékot súlyos állapotban. Azt se fogadta el a kaszt mentségül, ha eszméletlen állapotban került erre sor. -A nem vízzel főtt ételek közül a ghee-vel (gí), nagytisztaságú vajjal készült ételekre nem vonatkoznak szigorú előírások. A magyarázata, hogy a szent tehéntől származó termék, amely 'szentségénél' fogva megtisztul akkor is, ha fertőző kaszt tagja érinti. Ezeket a pakki-nak nevezett étkeket mosdás nélkül, felöltözve és más kasztok tagjainak a jelenlétében is lehet fogyasztani. Elfogadják a szúdra osztály olyan kasztjainak tagjaitól is, amelyeket tisztának tekintenek, mint például a cukrászoktól. -A víz tisztaságára talán még az ételnél is jobban vigyáznak, bár égtájanként eltérő (volt?) a szigor. Nyugat-Indiában csak a saját kaszt- és alkasztbélitől fogadhatnak el vizet a magasabb kasztok tagjai, északon viszont csak arra ügyelnek, hogy tisztának tartott szúdra kaszthoz tartozzon, aki merítette vagy hozzáért az edényhez. A Gangesz szent vize kivétel, azt az érinthetetlenektől is elfogadják. Gyakorlatilag senki se iszik más kaszthoz tartozó edényéből, mert magasabb rangúéból ihatna, de az nem engedi meg, mert ő fertőződne meg. Vannak esetek amikor emberek inkább szomjanhaltak , mint hogy olyantól fogadjanak el vizet, akit a kasztja tisztátalannak tart. James Skinner angol ezredes egy nap és két éjszaka feküdt sebesülten egy radzsput tiszt mellett, amikor egy csamar (Chamar), bőrrel foglalkozó érinthetetlen hozott nekik vizet. Az angol ivott belőle és megmenekült, a radzsput nem és elpusztult. -A vízzel kapcsolatos rendkívül szigorú előírások okozhatják, hogy a tengeri út, a hajózás kasztból kizáródást jelent mindaddig, amíg az utazó bonyolult rituáléval meg nem tisztul a fertőzéstől. Mentséget megint a Gangesz vize jelent. Volt egy hindu delegált, aki angliába utazásakor a folyó vizéből vitt magával és heti rendszerességgel szállíttatta a pótlást. Manu törvénye szerint a kétszer születettek osztályai számára tiltja a barbárok földjén, a mleccsá-kon (Mlechhas) tartózkodást, az étkezést, vízfogyasztást a rituális szabályok betarthatatlansága miatt ezért ha valaki mégis elköveti azt a vétséget vezeklést és tisztulást ír elő. Meg kell tisztulniuk azoknak is akik szárazföldön teszik meg az utat.
A tengertől való félelem igazi okát az egyszerű emberek nem ismerték, annyit tudtak, hogy a tenger a kasztból való kizárást hozhatja, ezért rettegtek tőle. 'Kala páni'-nak, fekete víznek hívták és nem is fürödtek benne. 1857 évben 'Mutiny' felkelés, azért tört ki, mert az új Enfield puskák töltényeinek marha- vagy disznózsírral átitatott papír-végét töltés előtt le kellett harapni, amit se a hindu szepoj-ok (sepoys), katonák, se a muszlimok nem tehették meg. Tehát nem csupán a tiltott ételek elfogyasztása, hanem az azokkal történő érintkezés is egyenértékű véteknek számított. Állítólag a muszlim, mogulhódítók is éltek ezzel a fegyverrel, az erőszakos hittérítés során a konvertálásra kiszemelt hindu szájába marhazsírt tettek, ami a kaszt elvesztését eredményezte és a szerencsétlen számára nem volt más kiút, mint behódolni. (Megjegyzem, hogy a felkelést az angolok brutálisan leverték és felhasználták az alkalmat, hogy a delhi Vörös Erődöt kifosszák.) -Még Mahatma Gandhi is tett elítélő megjegyzést a gyógyszerekre. Egyrészt olyan hiedelmek terjedtek el, hogy zsiradékokat és alkoholt tartalmaznak, másrészt, hogy szellemek lakoznak bennük
A kasztok vezetéséről, a bíráskodásról és a megtisztulásról feltétlenül kell kell még szót ejteni, hogy a kép valamennyire is kerek legyen.
Minden kaszt saját törvényeinek rabja, önállóan, minden más kaszttól függetlenül irányítja azt, bíráskodik a tagok felett, ha valamelyik tagja a kaszt törvényei ellen vét és felügyeli a kirótt penitencia teljesítését, esetleg végrehajtja azt. Bár az egész rendszer a papok szülötte és elvileg mindenki más fölött állnak, a nem saját kasztok életébe nincs beleszólásuk. Amennyiben vallási jellegű botlásról van szó, a kaszt vezetése általában konzultál bráminokkal, alapvetően a kirovandó büntetés kérdésében, de a brámin aztán nem felügyelheti annak kirovását, végrehajtását. A kaszt vezetése, önkormányzata jobban szervezett az alsó rétegekben. -Ismert olyan megoldás is, hogy a nagycsaládok fejeiből áll a tanács. Ilyen esetben vagy öröklődik a képviselet vagy megüresedés esetén egy életre, választják meg az utódot. A közösséget - és így természetesen a közgyűlést - a kaszt 'headman'-je (kaszt 'feje’) vezeti, ritka esetben egy személyben látja el a vezetéssel járó összes funkciót.. Ritkán, különleges eset elbírálására ad hoc bizottságot is létrehozhatnak, amelyik a feladat megoldásával hatalmát veszti, feloszlik. -A pancsajat tekintélye óriási (volt?), amit egy mondás is igazol: "A pancsajat szava az isten szava." Nem okozott különösebb meglepetést, hogy az egész kaszt ügyeivel foglalkozó tanács ritkán kerül döntési helyzetbe. Miután a legfontosabb vétségek a házasság, étkezés körét érintik, az a kör, amelyik házasodás (esetleg együtt étkezés) szempontjából képez egységet, saját vezető testületet hoz létre. A headman sokszor kiváltságokat élvez, például csak ő ülhet a tanácskozás alatt, a többiek állva maradnak, vagy csak ő ülhet meg lovat és használhat ernyőt, vagy aranygyűrűt visel.
Vannak vidékek, elsősorban délen, ahol a headman diktatórikus, korlátlan hatalmat élvez. - Az eljárási rend egyszerű. Ismertetik a vádat, meghallgatják a vétkest. Ha elismeri a bűnét, azonnal meghozzák az ítéletet. - Ha tagad, meghallgatják a tanúkat és ezt követi az ítélkezés. Ha bebizonyosodik, hogy a vád hamis, a vádlót keményen büntetik. Többnyire meghatározott időre kizárják a kasztból, de részesedhet fizikai büntetésben is: minden jelenlévő rúg egyet rajta, megkötözik kezét-lábát vagy szőnyegbe kötözik egy időre. A eljárásban érintettek általában eskü alatt vallanak. Az esküt számtalan dologra és bűnhődést vállalva tesznek: a Gangesz vizére, a szent tulszi növényre, rézre, tehénre de megvakulást vagy gyermeke rövid időn belüli halálát vállalva is. Igen alacsonyrendű kasztoknál, primitív közösségeknél az esküvel kapcsolatos kétség felmerülése esetén kötelezik az esküt tevőt, hogy a kezét forró olajba tegye vagy fogjon meg vörösen izzó acélt. -A legszigorúbb büntetés a kasztból örökre kizárás, ami irtózatos következményekkel járt: saját rokonsága, gyermekeit is beleértve megszakította vele a kapcsolatot, más kasztok nem fogadták be, senki se étkezett vele többé, nem mosták ki a ruháit, borbély nem nyúlt hozzá, nem engedték be templomokba, nem vehetett részt vallási szertartásokon, ha meghalt, nem részesülhetett a temetéssel összefüggő rituálékban. Ezt a büntetést általában csak más vallásra áttérés esetén alkalmazták.
A következő lépcsőfok a meghatározott időtartamra kizárás volt. A visszafogadás 'megtisztulási procedúrákhoz' hasonló eljáráshoz volt kötve és közös étkezéssel kísért ünnepséggel záródott, aminek a költségeit a visszatérőnek kellett viselnie. A következő fokozat általában nyilvános megszégyenítés volt: cipőt kötöttek a vétkes nyakára, kopaszra nyírták vagy levágták a bajuszát, szamáron vitték körbe a faluban, miközben fél arcát mésszel, másik felét mással színesre kenik. Ritkán és többnyire csak a haridzsán kasztok ítélik fizikai büntetésre a bűnösöket, ez többnyire hideg vízben tartózkodás, korbácsolás.
A megtisztulási kötelezettség előírását érintve magyarázatra szorul, hogy mennyire kötelező a szertartás ma is, amikor tömegek mozognak országhatárokat átlépve. Ha ortodox hindu elhagyja Indiát, "megfertőződik" az érinthetetlenek (idegenek) tömegétől, a kényszerűen fogyasztandó ételektől, amikor hazatér, meg kell tisztulnia. Gondolom, ez a felfogás rohamosan veszít erejéből, hiszen az indiaiak, főként az ipari-kereskedő és a politikai "elit", meg az értelmiség rendszeresen utazik, de a külföldön, elsősorban az arab világban dolgozó vendégmunkások is növelik azok számát, akik érintkeznek a külvilággal. Mégis, mivel olvasni, hallani róla, szentelek neki néhány mondatot.
-A megfertőződött hindu tanácsot kér a templomának papjától, kedvenc gurujától és a tanácsot követve végzi a szertartást. Az egyszerűbb esetek néhány alkalommal "szent vízben" elsősorban a Gangesz vizében megmártózást, "szent fürdőt" jelentenek, de olvastam kifejezetten a Gangesz vizében százszor megmártózás előírásáról is. Sokszor kombinálják a fürdőzést a szent tehén vizeletének fogyasztásával. Európai szemmel a legmeghökkentőbb az öt összetevőből álló eledel, kása fogyasztása, az összetevők ugyanis: tej, tehén-vizelet, tehén-ürülék, ghee (gí = nagy tisztaságú vaj) és túró. De bonyolult tisztulási eljárást is ismerünk: meg kell fürdeni 108 különböző vízmedencében, majd át kell menni olyan területen, ahová egy bárány fejét ásták el, a homlokukat be kell kenni a vérével, amit újabb fürdőzés-sorozat követ. Ezután tehén-vizeletet kell inni, majd ismét fürdeni, végül a kaszt-tanácsot meg kell vendégelni. - Rendkívül érdekes, hogy létezett a 'bűnevő' intézménye, át lehetett venni a bűnt a tisztátalan házban hátrakötözött kézzel ételt fogyasztva vagy a vétkes által rendezett lakoma első falatjának elfogyasztásával.
Zárva a kasztrendszerről írt soraimat megjegyezném, hogy a jelen és múlt idő jól tükrözi azt a bizonytalanságot, hogy nem lehetünk biztossak benne, hogy a hagyományok, tabuk tartják magukat a mai napig és, hogy melyeket söpört el a törvény ereje, a gyors gazdasági fejlődés, aminek kegyetlen erővel kell rombolnia a tabukat.
Az indiai gondolkodók azt mondják, hogy a papok taszították ki az alantasokat a társadalomból. Gautama (Buddha) két és fél évezrede ugyanezzel a nyomorúsággal szembenézve rájött, hogy a kasztrendszer a fertő legfőbb oka. Majd a modern India nagy gondolkodói, Mahatma Gandhi és Rabindra Nath Tagore is erre a következtetésre jutottak, Ha lenne is igazság-tartalma a kegyetlen elnyomást, a nyomorúsággal indokló teóriának, évezredek alatt el kellett volna jutnia az elnyomó gépezetnek arra a felismerésre, hogy annak konzerválása, a végtelen kizsákmányolás az egész társadalom fejlődését gátolja. Az, hogy a kasztrendszer a XI. századig is, legfőbb törvény maradhatott, és ennek összes következménye a magukat felsőbbrendűnek tartott rétegek bűne.
………………………… Akik a szervezetből ürített anyagok hordásával, WC-tisztítással és elhullott állatok nyúzásával foglalkoznak, csak a vörös jelet viselhetik a homlokukon (a teljes jel egy sárga vonalat is tartalmaz, amelyik hosszúkás U- betűként öleli át alulról a vörös pöttyöt
Szerkesztő megjegyzése.Adalékként romák történetéhez.
|