„Verba volent, scripta manent” (A szó elszáll, az írás megmarad)
Tenner György 2008.08.14. 06:19
Az elmúlt napokban, hetekben több alkalommal mondtam beszédet, szóltam hozzá vitához, illetve fejtettem ki a nézeteimet kisebb-nagyobb társaságban. Az elmondottakat most írásban próbálom összefoglalni.
A nemzeti érzés, a „magyarkodás”
Mostanában tapasztalható a nacionalizmus felerősödése. Ennek magyarázatát abban vélem felfedezni, hogy szélesedik a létbizonytalanság, tömeges a deklasszálódás és nagy a szegénység, nagyon terjed a nyomor. Ebben a helyzetben tetten érhető a kormányzat és az uralkodó osztályok, a széles értelemben vett buzsoázia súlyos felelőssége. De felelősek ezért a helyzetért a szakszerveŹzetek (már amennyiben egyáltalán léteznek) és mindazok az erők, amelyeknek kutya kötelessége volna kiállni a dolgozó osztályok érdekeiért. Jóllehet a valóban szegény rétegek lázadása volna valóban indokolt, a nacionalizmus, rasszizmus tömegbázisát a deklasszálódástól rettegő, „megvadult” kispolgári rétegek alkotják. Így volt ez a két világháború között és így van ez ma is.
Iszonyúan szomorú helyzet az, amikor egy ember csak arra képes büszke lenni, hogy ő magyarnak született, ha azt tekinti saját érdemének, hogy nem zsidó, nem cigány, nem homoszexuális, nem tót, nem román. Miféle ember az ilyen? Nyilván nyomorult, tudatlan, vagy éppen elbutított. Ha nem lenne veszélyes a társadalomra nézve, még talán sajnálni is lehetne őket. És miféle emberek azok, akik lelkiismeretlenül kihasználják ezt, akik intenzív népbutítással bővítik ezek tömegét, akik aljas és embertelen szövegekkel, jelszavakkal hecckampányokat folytatnak, támadják az ország (egyelőre) demokratikus berendezkedését, akik megfélemlítenek, és nem riadnak vissza a nyílt erőszak alkalmazásától, akik merényleteket hajtanak végre. A társadalomra, a hazára pedig a legveszélyesebbek a felbujtóik, a - hol nyílt, hol burkolt - politikai támogatóik, továbbá a tőkésosztály, amelyik pénzeli őket, fenntartja és finanszírozza a fasiszta, rasszista hangvételű újságokat, rádiókat, televíziókat.
Vajon kik a hazafiak, a patrióták, az igaz magyarok ?. Gondolom azok, akik a magyarságukat ugyan nem hangsúlyozzák, de – a lehetőségeik szerint – szem előtt tartják az ország érdekeit, akiket érdekel az, hogy milyen az élet ebben az országban. Azok a patrióták, akik fontosnak tartják az ország jó hírnevét, akik azt akarják, hogy hazánk méltó helyet foglaljon el a népek, nemzetek között.
A patrióta fontosnak tarja a nyelv tisztaságának megőrzését, elutasítja a gyűlöletbeszéd minden formáját és undorodik a közbeszédben eluralkodott mocsoktól, az aljas demagógiától, az alantas érzelmekre apellálástól. A patrióta azt kívánja, hogy a közbeszéd tisztességes legyen és - első sorban - az értelemre hasson.
A mai globalizált világban az uralkodó tőkeérdekkel már ellentétbe keveredett nemzetállami fogalom, az ehhez való ragaszkodás, egyre gyakrabban váltja ki a rasszista fasiszta terrort, az etnikai tisztogatást, és - mondjuk ki nyíltan és kendőzetlenül - a népirtást. Ez mind valójában annak a gazdasági-politikai retorziónak a következménye, amely a neoliberális eszmerendszer globalizált világkép létrehozásra irányuló törekvését akadályozó ösztönös folyamatok letörése érdekében működik. A nagy államszövetségek (USA, Európai Unió, és amik még majd alakulni fognak, valamint a katonai szövetségek, mint pl. a NATO), továbbá a multiŹnacioŹnális világcégek (a tőke határtalan és végletes koncentrációjának termékei) rohamosan erodálják az államok politikai, katonai, gazdasági önállóságát, nemzeti szerveződését. A nemzet valós értelme így - ha leválasztjuk róla a radikális nacionalizmus, a sovinizmus, a rasszizmus, a fasizmus jegyeit - egyre inkább a nyelvi, a kulturális entitást fedi le, voltaképpen határok nélkül. A politikai fogalmat jelentő állam pedig az adott területen élők, az állam polgárainak közössége mindenféle (etnikai, nyelvi, vallási) megkülönböztetés nélkül. Az állampolgárokat nem az etnikai, nyelvi, vallási szempontok különböztetik meg egymástól, hanem az érdekeik, a munkamegosztásban elfoglalt helyük, anyagi helyzetük, életminőségük.
A baloldal régi betegsége volt a nemzeti kérdés iránti csekély empátia. Most azonban új helyzet alakult ki: a hagyományos nemzeti ideológiával baloldali gondolatot és politikát kezdeményezni semmiképpen sem reális. Manapság ugyanis, baloldali nézőpontból, a nemzet fogalom nem a magyarság összességét jelenti, hanem az elnyomott magyarokkal való nemzeti és nemzetközi méretű szolidaritást ! Mint ahogy a nemzeti burzsoázia is a nemzetközi burzsoáziának a része. A rasszista, kirekesztő és kisebbségellenes tendenciák fenntartásában és gerjesztésében érdekelt magyar nemzeti burzsoáziával sem nemzeti, sem antifasiszta alapon közösség nem vállalható. Nekünk a magyarországi munkavállalókat, munkanélküliŹeket, általában a saját munkájukból élőket kell a nemzeti fogalom letéteményeseinek tekintenünk, függetlenül attól, hogy azok menekültek, zsidók, cigányok, vagy bármilyen más más kisebbségiek.
A történelmi tudat (1)
Tisztában kell lenni azzal, hogy a II. Világháború idején Magyarország a nácik utolsó csatlóŹsának dicstelen szerepére kárhoztatott az uralkodó osztályának nemzetáruló politikája által. Ezzel szembe kell nézni, mert csak ez óvhatja meg a mai társadalmat, a most felnövő nemzedékeket attól, hogy újra elkövessék a múlt jóvátehetetlen bűneit. Horthy és követői olyan bűnöket követtek el az ország és népe ellen, amelyek sohasem évülhetnek el. A megtörténtek átírása, meghamisítása ezért megengedhetetlen, ennek eltűrése önmagában is merénylet az ország és népe ellen. Azt is tisztán kell látni, hogy Magyarország dicstelen szerepe nem 1944-gyel, nem a március 19.-i német megszállással kezdődött. Ezért hazug minden olyan beállítás, ami az itt történtekért a németeket próbálja egyedül felelőssé tenni.
a/ A trianoni sokk – mind a két világháború után – nem ítélhető az antant, illetve a szövetségesek magyarellenes gonoszságának. A történelmi okok elhallgatása, meghamísítása azért különösen galád tett, mert mintegy előkészíti a talajt ahhoz az ország újra és újra szerencsétlen, tragikus helyzetbe sodródjon. Az úgynevezett történelmi Magyarország területén élő népességen belül, a magyarság aránya kb. egy harmadot tett ki. A nemzetiségeket a magyar uralkodó osztály durván elnyomta, a dualista monarchián belül quasi középhatalomként viselkedett. A háború elvesztése után a trianoni béke akkor is logikus következmény, ha ez igazságtalan béke volt. (A „középŹhatalom” fantazmagóriája megjelent Antall József néhai, és Orbán Viktor bukott miniszterŹelnöknél.)
A horthysta irredentizmus, a reváns állandó hangoztatása, a német segítséggel végrehajtott erőszakos ország-gyarapítás, a nemzetiségekkel szembeni arrogancia – ha lehet – még erősebb volt, mint a dualizmus idején. Jellemző erre a magyar hadsereg és csendőrség újvidéki vérengzése. Mindez logikusan vezetett az újabb Trianonhoz.
b/ Magyarország belépése a II. Világháborúba teljesen logikus következménye a horthysta hatalom minden lépésének, felfogásának, valamennyi attitűdjének. Európa első zsidótörvényét itt fogadták el, amit aztán a továbbiak követtek. A nagy történelmi egyházak támogatták, vezetőik megszaŹvazták a törvényeket, szavaikban (felsőházi beszédeikben) támogatni, indokolni voltak képesek az embertelenséget. Az úgynevezett keresztény magyar középosztály, az államapparátus, az erőszakszervezetek (a zsidóvagyon szétrablása reményében) teljes lelkesedéssel támogatták a szégyenletes törvényeket.
c/ Már nagyon sokan megírták, hogy a horthysta állam milyen készségesen, lelkesen hajtotta végre a deportálásokat. Horthy habozás nélkül küldte a keleti frontra a rosszul felszerelt magyar hadŹsereget, hogy kétszáz ezer magyar katona és munkaszolgálatos a náci Wermacht ágyútöltelékeként pusztuljon el. Horthy fehér-terrorjától, Vesenmayer-Sztójay náci kollaboráns kormányzatán keresztül egyenes út vezetett Szálasi nyilas rémuralmáig.
A II. Világháború végére Magyarország a pusztulás szélére sodródott. Mindenféle ilyen-olyan hivatkozás akár Horthyra, akár a követőire ezért mélyen nemzetietlen cselekedet. (Orbán V. a horthysta Bethlen miniszterelnököt tekintette történelmi elődjének és valami hasonló utalás még Gyurcsány F.-től is elhangzott.) Nemzetietlen tett az is, amikor horthystákat, nyilasokat rehabiliŹtálnak állami asszisztenciával.
A hamis történelmi tudat, a hamis, a torz és igaztalan képzetek szembe állítják, elválasztják, az ilyen nézeteket vallókat a valós nemzeti érdektől. Ha ezek az erők megint hatalomra kerülnek, az ország újra Európa perifériájára fog sodródni, mint annyiszor a történelme során.
A történelmi tudat (2)
Az 1945. év januárjának 18. napján felszabadult a főváros pesti oldala, megmenekültek a biztos pusztulástól a gettóba zárt zsidó magyarok. Ennek az évnek áprilisában felszabadult az egész ország a náci megszállás, a nyilasok rémuralma alól. A felszabadulást követő évtizedek történéseinek torzítása, meghamisítása nem kevésbé nemzetietlen, mint a Horthy-korszak bűneinek letagadása. Förtelmes gyalázat a felszabadulás tényét vitatni, vagy azt a népességnek csak egy részére korlátozni, csak úgy, mint a történéseket „cseberből-vederbe” minősítéssel meghamisítani.
a/ „Megszállás, kiszabadulás, felszabadulás?”címmel szervezett történész-konferencián a következőket szerettem volna elmondani, mint a budapesti gettó túlélője, felszabadításának egyik, egyre fogyatkozó számú szemtanúja. (Az elhangzott előadások némelyikét – gondolom érthetően – vegyes érzelmekkel hallgattam, mert nagyon is érzékeltem azt a hol nyílt, hol burkolt szándékot, hogy az akkor történtek a mai politikai nézetek, törekvések tükrében átírattassanak.)
Azt gondolom, hogy Magyarország történelmének eme mélypontja nem korlátozható az 1944. március 19.-i náci megszállás, illetve az 1944. október 15.-i nyilas rémuralom időszakára. A teljes Horthy korszak, kezdve a különítmények terrorjától, a zsidótörvények sorozatán keresztül, az irredentizmus, a revánspropaganda tudatos terjesztésén át vezetett a Jugoszláviával kapcsolatot hitszegéshez, a náci rablóháborúba való belépéshez, végső soron ahhoz, hogy Magyarország vált „Hitler utolsó csatlósává”. Egyes előadók ennek nyílt kimondása helyett, azon „nyafogtak”, hogy történtek atrocitások a hazájukat megtámadó ország területére lépett Vörös Hadsereg katonái részéről, illetve, hogy hadifogolyként kezeltek adott esetekben civileket is.
Mások – a ma uralkodó, részint jobboldali, részint liberális közfelfogáshoz igazodva – arról értekeztek, hogy mi minden történt l945. után. Erről az alapról vitatták, tették kétségessé, vagy éppen „árnyalták” a felszabadítást, felszabadulást.
Leszögezem, hogy Magyarország a Vörös Hadsereg és a szövetségesek győzelme eredményeként felszabadult a horthysta elnyomás, a náci-német rabság és a nyilas rémuralom alól. A felszabadítás és felszabadulás nyomán elkezdődött az ország újjáépítése, modernizálása, és nem kevésbé – ezt kívánom a lehető legerőteljesebben hangsúlyozni – a magyar társadalom felszabadítása.
Az egyik hozzászóló a földosztást említette. A magyar parasztság a földosztás nyomán felŹszabadult a még nagyrészt feudális jellegű elnyomás alól, a cselédsorban élő mezőgazdasági népesség helyzete gyökeresen változott meg. A mérhetetlen kiszolgáltatottság, elnyomás és a sivár nyomor, amelyet Szabó Zoltán „A tardi helyzet” című szociográfiája, illetve Illyés Gyula „A puszták népe”című könyve oly hűen örökített meg, végleg megszűnt, a falu képe átalakult. Rövid idő alatt csak történelmi léptékkel mérhető progresszió ment végbe.
A magyar történelemben példa nélkül álló kulturális forradalom zajlott le. Munkás és parasztŹfiatalok tömegei előtt nyílt meg a felemelkedés útja. Megszületett az új népi értelmiség. A kultúra intézményei hozzáférhetővé váltak a széles néptömegek számára, olvasó nemzet lettünk. Munkás-, és parasztfiatalok ezrei léptek be az egyetemek kapuin. (Az egyik előadó említette a „Fényes szellők” nemzedékét. Ez a nemzedék – jóllehet tagjainak száma rohamosan fogy – emlékezik a felszabadulásra!)
A későbbi években, az iparosítás nyomán átalakult, modernizálódott a gazdasági struktúra, a nemzeti jövedelem termelésében az ipar részaránya megnőtt, számbelileg és strukturálisan megerősödött a munkásosztály. A nemzetközi körülmények eleve rosszak és folyamatosan romló tendenciájúak voltak (hidegháború), valamint voltak torzulások, hibák, és mégis a társadalmi berendezkedés összehasonlíthatatlanul demokratikusabbá vált, ahhoz képest, mint amilyen a két világháború között, a Horthy-korszakban volt.
Nehezen tűrhető, hogy az 1945-1989 közötti korszakot mennyire egyoldalúan és elfogultan (mai jobboldali divatnak megfelelni, tetszeni akaróan) tárgyalja a történészi közösség, illetve annak egy nem jelentéktelen része (zöme?). A hatalmas társadalmi átalakulásnak voltak vesztesei. Eleve és objektíve adott, hogy a nagybirtokosok, a nagytőkések vesztesekké váltak, csakúgy, mint a Horthy rendszer ilyen-olyan bűnös, avagy bűntelen kiszolgálói. Történtek súlyosan téves megítélések, helyrehozhatatlan hibák és megbocsáthatatlan bűnök is, de a higgadt mérlegelés, a valós tények tisztelete nem engedheti meg, hogy a társadalmi átalakulás eme közel negyvenöt évig tartó korszakát csak és kizárólag ezekkel jellemezzék. A néhány tízezer embert érintő súlyos, esetleg helyrehozhatatlan hátrány áll szemben a milliók felemelkedésével, még akkor is, ha az igazságtalanságokra egyáltalán nem keresünk mentséget (bár találni lehetne).
Történelmi tudat (3)
A szövetségesek de alapjában a mérhetetlen áldozatokat hozó Szovjetunió győzelme megváltoztatta a világot. A hosszú évtizedek elnyomása után felszabadult a nemzetközi munkásmozgalom és kibontakoztak a gyarmati felszabadító mozgalmak is. A fasizmus feletti győzelem defenzívába szorította a kapitalizmus, az imperializmus erőit. Ennek igazi jelentőségét felmérni, értékelni csak az utóbbi néhány évtized fejleményei tükrében lehet.
A háborút követően – a munkásmozgalomtól való páni félelem eredményeként – a nyugat-európai országok zömében - jóléti társadalmak alakultak ki, a reálbérek növekedésnek indultak, a szociális biztonság szélesedett, a munkanélküliség mérséklődött.
A gyarmati felszabadító mozgalmak harca eredményeként a hatalmas gyarmatbirodalmak felbomlottak, a gyarmati országok többé-kevésbé önállókká váltak és megkezdték a gyarmati örökség felszámolását.
Amikor pedig ez a félelem megszűnt
- amikor a Szovjetunióban a nemzedékváltás előkészítetlensége, a sematikus szocializmus modell fenntartása, a párt és a néptömegek kapcsolatának elsorvadása, stb. következŹtében renegát vezetők kerülhettek előtérbe,
- és amikor, árulásuk betetőzéseként megkezdték az első győztes szocialista forradalom óriási véráldozatokkal megőrzött államának, majd magának a szocialista világrendszernek az önfelszámolását,
- továbbá amikor a termelőerők tőkés körülmények közt elért fejlettsége nyomán, bekövetŹkezett a globális munkaerő-piaci válság,
a dolgozó osztályoknak, a tőkével szembeni addig viszonylag stabil helyzete megroppant. A tőkés világ nyomban nekikezdett a korábbi vívmányok felszámolásának. Ezt a folyamatot tapasztaljuk nap, mint nap mi is.
A multinacionális tőkés cégbirodalmak termelést likvidáló, vagy piacot szerző felvásárlásai révén, de adott esetekben akár katonai agresszióval, a régi gyarmatbirodalom helyreállítása gyakorŹlatilag befejeződött.
A mai Magyarország összehasonlíthatatlanul kevesebb politikai-gazdasági önállósággal rendelkezik, mint amivel rendelkezett a rendszerváltás előtt. A nemzetért állítólagosan aggódó nacionalistáknak, az irredentáknak, az ilyen-olyan magyarkodóknak ezen kellene elgondolkodniuk.
A fasiszta nyomás
Nem véletlenül sodródik egyre inkább jobbra, hivatkozik a fasiszta múlt kétes dicsőségű örökségére a haza u.n. nemzeti-keresztény oldal. A rendszerváltás folyamatában való mellőzésük érzése, következésképpen a rendszerváltásban való csalódottságuk, de inkább egy nemzeti-keresztény ihletésű 'rendfenntartás' szükségessége miatt szervez és masíroztat paramilitáris gárdát a magára figyelmet felhívni akaró Jobbik Magyarország mozgalom. A európai erőtérben pillanatnyilag erősödő jobboldali poziciót mutató irányzatokat kihasználva, a Fidesz kormánybuktatásra irányuló politikai játszmájának előbb hű kiszolgálójaként léptek fel, később már önálló politikai érdekeket is képviselnek. Szociál-demagógiából, magyar őstörténeti rege-motívumokból, radikális cigány- és zsidóellenes megnyilatkozásokból összekotyvasztott retorikával, az újabb kori magyar történelem legsötétebb lapjait felidéző eszmeiség agresszív hirdetésével igyekeznek céljaiknak megnyerni, elkábítani a lakosság kispolgári-lumpen rétegeinek a rendszerváltásból kárvallottként kikerült tagjait. A szélsőséges jobboldalt, a radikálisokat hol nyíltan, hol burkoltan támogatja a magát mérsékelt középjobbnak nevező parlamenti politikai jobboldal. A kilátásaiban, értékeinek elfogadtatásában csalódott, magát erőtlennek látó kispolgár ösztönösen fordul a "rend" erőszakos megteremtésének hamis eszméihez, a kíméletlen erőszakkal a történelemben már – szerencsére csak átmenetileg – elért "sikerek" bódító nosztalgiájához. Nem véletlenül tűznek a zászlójukra soviniszta, sőt nyíltan irredenta követeléseket, a többnyire alacsony iskolázottságú tömeg vak szimpátiájára számítva, és nem véletlenül választják ilyen zászlónak a magyar vészkorszakot jelképező árpádsávos lobogót: ezzel szimbolizálják, foglalják keretbe a neofasiszta eszmeiségüket.
Mindez, a hatalomba kerülés előszobáját már elfoglalt Fidesz stratégiájával tökéletesen egybevág. A reálgazdasági törvényszerűségek folytán - analóg módon - majd ugyancsak megszorításokhoz fordulni kénytelen jobboldali kormányzás, a Jobbik-os rohamcsapatok védelmében, ős-ellenségnek tartott bűnbak-réteg sokszor már bevált felmutatásával semlegesíteni készül a hatalomátvétel következményeitől tartó, maguk körül csak bizonytalanságot tapasztaló baloldali elkötelezettségű szavazók szembeállását .A mai fasiszta akciók tehát tudatosan megtervezett, preventív intézkedések és a komplex jobboldali stratégia részét képezik.
A jobboldal számol azzal, hogy – akár alkotmányellenes elemeket is alkalmazni kész - hatalmi törekvéseinek útjában álló politikai osztály, az MSzP által preferált közép- és nagyvállalkozói kör nem lesz képes gátat szabni a nacionalista, antiszemita és rasszista radikalizmusnak, más- és sokirányú megtámadottságuk miatt nem fogják felvállalni az ezzel szembeálló frontnak a megŹnyitását. Folyamatos hátrálásuk és erőtlenségük e riasztó helyzet kezelésére való alkalmatlanŹságukat mutatják. Képtelenek megvédeni a rendfenntartó erőket az összehangolt jobboldali támadásokkal szemben. Elidegenítik maguktól az egyetlen természetes politikai szövetségesüket, az antifasiszta beállítottságú és demokratikus gondolkodású rétegeket. A törvényalkotási tehetetlenŹségük, sőt, ellen-irányultságuk egyre nyivánvalóbb: így a gyűlöletbeszéd büntethetővé tételét célzó törvényjavaslat vakvágányra juttatása; az Alkotmánybíróság életszerűtlen emberi alapjog értékŹsorrend felfogásának megváltoztatására irányuló legminimálisabb kezdeményezés hiánya. A jobboldal előtt meghátráló, lagymatag államszervezési és államirányítási gyakorlatuk, magának az igazságszolgáltatás intézményeinek egyre súlyosabb zavarai, mára már megkérdőjelezik a jogállamiság puszta létét. A fasiszta nyomásnak engedve egyes kormánytagok képesek voltak fasiszta, népellenes cselekmény miatt halálra ítélt horthysta katonatisztek rehabilitálására. A kormány megkísérli a szociális ellátás felelősségét az önkormányzatok nyakába varrni, miközben lépéseket tesz a szociális rendszer mind több elemének a leépítésére. Mindezek következtében és a neoliberális címkével jelölt egész politikai irány miatt – ami nélkülözi a társadalmi szolidaritás és a baloldaliság legalapvetőbb elemeit is – sokan csatlakoznak az ennek elutasítását demagóg módon hirdető jobboldali irányvonalhoz.
Az antifasiszta ellenállás
A II. Világháború idején a nácizmus elleni harcban a kommunisták vállalták a főszerepet, a kommunisták hozták a legnagyobb áldozatot, szenvedték el a legnagyobb veszteséget. A döntő erő, a Szovjetunió Vörös Hadserege volt. A nácik által megszállt országokban az ellenállók zöme kommunista volt. A kommunistákkal harcoltak együtt a náciellenes egyéb erők, akiknek érdemei ugyanúgy elévülhetetlenek, mint a kommunista ellenállók érdemei.
Mérhetetlenül cinikus és gyalázatos, ezen felül teljesen nemzetellenes minden olyan beállítás, amely az ellenállókat kriminalizálni, a náci kollaboránsokat pedig legitimálni akarja. Egy a nácik által megszállt országban a kollaboránsok nem lehetnek legitimek, a megszállókkal együttŹműködőket mindenütt törvényen kívül álló nemzetárulóknak tekintik. Az ellenállási mozgalom résztvevője a nemzet hőse, példaképe a hazaszeretetnek minden generáció számára. Az ellenállás során elesettek, a nácik által meggyilkoltak pedig a nemzet mártírjai, akiknek emléke „az ércnél maradandóbb”.
Tudomásul kell venni, hogy antikommunista antifasizmus nem létezik. Az antikommunista (akár indíttatásánál fogva, akár ostobasága miatt, akár előítéletei-téveszméi okán az) a fasizmus, a fasiszták tudatos, vagy akaratlan szövetségese. Ennél fogva aljas és igaztalan dolog a kommunizŹmusnak a fasizmussal való bármilyen összevetése. A kommunizmus célja az elnyomott és kizsákmányolt tömegek felszabadítása, a valós, a társadalom túlnyomó többségének akaratát kifejező demokrácia megvalósítása. A kommunizmus eszméje középpontjában a dolgozó ember áll, nemre, vallásra, a bőr színére való tekintet nélkül. A kommunizmus internacionalista, nemzeteken felüli eszme, kizárja a nemzeti elnyomást, egy nemzet, vagy nép (vagy pl. a nem létező „árja faj”) „világuralmi” ambícióját. Az meglehet, hogy az eszme nevében attól idegen cselekedeteket hajtanak végre. Ez azonban magának az eszmének az értékét nem érinti. (Ha valaki ezt nem lenne képes megérten, gondoljon a „szent inkvizícióra” és tegye fel a kérdést magának: az inkvizíció tettei mennyiben és hol függtek össze Jézus tanításaival?)
A fasiszta, náci ”tengelyhatalmak” megsemmisítő vereséget szenvedtek. A fasizmus, a rasszizmus, a radikális nacionalizmus, az irredentizmus, a mindenféle embertelen „felsőbbrendűség” hirdetése, a vallási-, az etnikai türelmetlenség azonban nem semmisült meg, kisebb-nagyobb intenzitással a világ minden pontján újra, meg újra felüti a fejét. Az utóbbi évek, évtizedek fejleményei, a kapitalizmus és imperializmus uralmából következő elnyomás és kizsákmányolás fokozódása, a szegénység terjedése, a multinacionális gyarmatbirodalom kiépülése, újratermeli a fasizmust, jó táptalajt ad a fasiszta métely terjedésének. Ebből a szempontból megint a múlt század harmincas éveit éljük át. Közös felelősségünk, hogy a mai fejlemények ne vezessenek világégéshez, (egy atomháborúra gondolva) az emberiség végpusztulásához.
A lehető legszélesebb körű antifasiszta összefogás, akcióegység most újra elsőrendű, mindent megelőző feladattá vált.
Budapest, 2008. augusztus
Tenner György
|