Mennyi D-vitaminra van szüksége egy felnőtt embernek a legújabb kutatások szerint?
Forrás: Elitmed.hu 2012.12.05. 05:20
Évtizedeken keresztül óva intettek minket a túl sok D-vitamin bevitelétől. Ma már egyre többen gondolják, azt, hogy a szervezetünknek lényegesen több D-vitaminra van szüksége, mint az korábban hitték. D-vitamint sokáig csak a csontok fejlődésében, a kalcium-anyagcserében tartották jelentősnek, a többi hatására csak mostanában derül fény.
Kutatási eredmények szerint a D-vitamin hiánya esetén kétszeresére növekszik a szívbetegségek kialakulásánk a kockázata, magasabb lesz a vérnyomás, nő a rosszindulatú daganatok, főleg a prosztata-, emlő- és coloncarcinoma kockázata. Egyes idegrendszeri betegségek is összefüggésbe hozhatók a D-vitamin hiányával. A sclerosis multiplex előfordulása az Egyenlítőtől mért távolsággal nő, ennek hátterében is állhat a csökkent napfény-expozíció miatt kisebb D-vitamin-ellátottság. De összefüggést találtak a D-vitamin-szint és az Alzheimer-betegség, illetve egyéb dementiák előfordulása között.
Megfelelő D-vitamin-szint mellett kisebb a terhesek esetében a preeclampsia kockázata, kisebb valószínűséggel kapjuk el a légúti fertőzéseket, és még a depresszió esélye is kisebb.
Egyértelműnek tűnik tehát a D-vitamin-pótlás szükségessége. Ennek három útja lehetséges. Táplálkozással próbálhatjuk fedezni a szükségletet. Közismert D-vitamin-források a zsíros halak, a tej, a tojás. Tapasztalatok szerint azonban a szokásos európai étrend ezekből nem fedezi a szükségletet.
A napfény hatására a bőrben is képződik D-vitamin. Egyszerű lenne tehát napozással kiegészíteni a táplálkozást. A napozás veszélyei azonban közismertek, és Európában a téli hónapokban, novembertől februárig biztosan nem éri elég napfény a bőrünket. A leégés ellen nyáron használt fényvédő krémek is csökkentik a bőrben a D-vitamin képződését, úgyhogy nyáron sem olyan jó a helyzet, mint gondolnánk.
Egyedül a csecsemők vannak nálunk kivételezett helyzetben, nekik ugyanis kötelezően adnak D-vitamin-pótlást. Ez lenne a megoldás a felnőttek számára is? Egyre több adat szerint igen. A D-hypovitaminosis új határértéke a 75 nmol/l-es szérumszint (30 ng/ml), ezt az európai felnőtt népesség nagy része nem éri el, főleg kora tavasszal. Biztonságosan adható napi 20 mikrog pótlás (800 NE) a nélkül, hogy bárki esetében túladagolástól kellene tartani. Manapság már vény nélkül, elérhető áron vásárolhatunk kitűnő minőségű D-vitamin-készítményt a biztonságos pótlás biztosítására.
|