mmp2006szm
Tartalom
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Nemzetközi
 
Hírek6
 
hírek6

Teszt hír

 
Kultúra-tudomány-humor-egészség
Kultúra-tudomány-humor-egészség : Kis piros pont az ország fenekén

Kis piros pont az ország fenekén

Nol blog  2012.11.20. 08:54

Arra ébredt a Kedves Vezető, hogy egy kis piros pont van a fenekén. Japán vagyok én, vagy magyar, futott át rajta rögvest a gondolat. Ezer éve gyötörte már a kérdés, lehet az is, hogy ősidők óta.
Így jött rá, hogy szomorú az ő népe.

Nem örült ennek, mert nem azért volt neki küldetése, hogy egy szomorú nép fölött páváskodjék.


Gondolkodóba esett hát a Kedves Vezető, mit is tehetne, hogy a népe kedvébe járjon. De úgy, hogy annak majd öröm üljön ki az orcájára, és vidám nótaszó halljék minden hajlékból.
Azután beugrott neki valami. (Nemhiába ő a Kedves Vezető, amikor más már rég kifogyna az ötletekből, nála még mindig akad valami használható agyszülemény.)
Előbb egy vicc jutott az eszébe, hogy péntek reggel elmondja a közszolgálatiban. Hadd nevessenek a népek. Régi volt a vicc, Rákosival mesélték először, aztán megvolt Hornnal, Gyurcsánnyal, de még Kádárral is.
A Rákosis változatot mondom majd el a rádióban, gondolta a Kedves Vezető. Miszerint Rákosi Mátyás hajt a sofőrjével a pártállami Volga névre hallgató gépjárművel. A rakparton mentek, zavaros nagy és bölcs volt a Duna, mint József Attila óta mindig. Nem volt még lézerblokkolójuk, mint a Lézer Janinak, de nem is kellett: ki merte volna mérni a haladásukat? Mély gondok redőzték a Rákosi elvtárs homlokát, míg végül, hosszú és bölcs hallgatás után kiszakadt belőle a szó: hej, de szeretném, ha az én népem végre boldog lenne! Mire a sofőr: hajtsak a Dunába Rákosi elvtárs?
Tetszett a vicc a Kedves Vezetőnek, de elhessegette magától. Mégsem mondja el a rádióban. Még félreértenék az emberek, félázsiai népség, mindent összekutyulnak.
Ekkor még jobb jutott az eszébe: magához hívatja hűséges alkutyáit. Matolcsy Gyurit legelébb, annak mindig van valami vicces történet a tarsolyában. Tündérmese, gyorsnaszád, kis piros pont a gyerekek fenekén. Nem csomag, pekidzs, ju nó, – vicclapot lehetne alapítani a Kusza Szemre, gondolta a Kedves Vezető. (Kusza Szemnek hívták egymás közt a kormányban a Tündérmesélőt, barátilag persze, nem bántásiból.)
Azért volt benne egy kis hezitálás: mi van, ha már az emberek könyökén jön ki Kusza Szem a bugyuta vicceivel. (Ez tetszett a Kedves Vezetőnek, látta maga előtt a magyar emberek könyökét, mindből Kusza Szem kászálódott elő.)
Majd azt mondom a rádióban, hogy nem lesznek megszorítások, gondolta a Kedves Vezető. Nem is voltak, és nem is lesznek soha.
Elpróbálta a tükörben, hogy megy-e ez neki, röhögés nélkül.
Ekkor toppant be a Petifiú, egyenest a meccsről jött, rúgott két gólt, meg egy balhátvédet. Parancsára főnök, mondta a Petifiú.
Még nem is hívtalak, válaszolta a Kedves Vezető.
Te engemet mindig hívni méltóztatol, mondta a Petifiú. Tisztára Szijjártóra hajazott a fizimiskája, kiköpött.
A Kedves Vezető elmondta neki, hogy mi a baj. Hogy búval béleltek az emberek, és ő ezt nem szereti.
Majd pukedlizek a tévében, mondta a Petifiú. Vagy pukizok, ha ez sem elég.
Mosolygott a Kedves Vezető. Tudta, hogy a Petifiúra mindig számíthat. Ha meg majd rá sem, akkor úgyis mindegy lesz már minden.
Hívták a Kövér Lacit, szkájpon, spórolásból. Odahaza volt, épp a táltos-nézést gyakorolta. Mert ez sem magától jön, munka van mögötte, verejtékkel teli.
Be kell tiltani a rosszkedvet, javasolta a házelnök. Írók, alkossatok remekműveket!
Ez előremutatónak látszott, csak nem tudták, hogyan lehet. Felhívjuk a Szájer Józsit, ő majd beleírja az alaptörvénybe. Tetszett a Kedves Vezetőnek a témázás, érezte, hogy jó az irány, megmarad a magyar.
Csak az nem volt jó, hogy a fenekén a kis piros pont vándorolni kezdett. Végig a combján, fel a derekán és a nyakán, egészen az orra hegyéig.
Ott is maradt, az idők végezetéig. Nem akadt senki, aki szólni mert volna neki, hogy beleért az orra a kecsápba.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
statisztika
Indulás: 2006-12-12
 
A pontos idő

 
Naptár
2020. Április
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
 
zene
 
Szervezetek
 
Külföldi kommunista pártok
 
Tartalom

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU